A pécsi szennyvíztelep fejlesztésének köszönhetően a szennyező anyagok 100 százalékát képesek lesznek eltávolítani a város és a környező települések szennyvízéből. A projekt új mérföldkőhöz érkezett: elindult a 6 hónapos próbaüzem.

Újabb fontos állomásához érkezett el március elsején a pécsi szennyvíztisztító telep korszerűsítése, elindult ugyanis a megújult technológiával működő telep 6 hónapos próbaüzeme. Mint ismert, az agglomeráció 12 településének szennyvízét megtisztító telep bővítése és fejlesztése még 2019-ben kezdődött meg, többnyire uniós, valamint kormányzati forrásból. A Tettye Forrásház által üzemeltetett telep közel 9 milliárdos fejlesztése ugyan még nem ért teljesen a végére, de olyan látványos eredményeket sikerült már elérni az utóbbi években, amelyeknek köszönhetően jelentősen javult Pécs és a környező települések szennyvízelvezetése és tisztítása.

A próbaüzem elindítása is ilyen fontos mérföldkő.

Péterffy Attila a helyszínen rendezett sajtóeseményen – amelyen részt vettek többek között polgármesterek, önkormányzati képviselők és helyi cégek vezetői is – elmondta, hogy a legutóbbi helyzetjelentések szerint a szennyvíztisztító telep fejlesztése elérte a 93 százalékos készültséget. Mint mondta, a telepen zajló munka eredményének Pécs és az agglomeráció települései úgy lesznek haszonélvezői, hogy a városnak érdemben „nulla forintot kellett beletennie” a projektbe. Kitért itt arra is, hogy a projektet az előző városvezetés indította el.

Péterffy Attila indította el a próbaüzemet

– Most egy Pécs, valamint a megye számára is nagyon jelentős infrastruktúra féléves próbaüzeme kezdődik meg. Egy olyan szennyvíztisztító telepről van szó, amely nem csak Pécs, hanem 12 további település szennyvízét fogadja be, és amely hozzájárul így ahhoz, hogy élhetőbb és tisztább környezetben élhessünk. A telepen zajló munka egészen a Fekete-tengerig kifejti jótékony hatását, az itt megtisztított, éves szinten közel 10 millió köbméternyi szennyvíz tehát nem csupán Pécs és a környező területek élővilágát kíméli – mondta a polgármester.

Nem csak Pécsnek hasznos az itt zajló munka

Farkas Tamás, a Tettye Forrásház vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a telep korábban már nem tudott a 21. század kihívásaira megfelelő válaszokat adni, azonban a fejlesztésnek köszönhetően ezután már nem csak 96, hanem a szennyező anyagok 100 százalékát képes lesz eltávolítani a szennyvízből. Elmondta, hogy szigorú környezetvédelmi határértékeknek kellett megfelelniük a fejlesztés során, továbbá a projekt fontos feladata volt az is, hogy kezeljék a klímaváltozás miatt egyre gyakrabban előforduló villámárvizek megugrott csapadékmennyiségének megtisztítását is.

Hozzátette, hogy a cég 700 kilométernyi szennyvízvezetéket üzemeltet és felügyel, amelybe a közeljövőben csatlakozik majd több baranyai település is. Mindemellett Pécsett nemsokára megkezdődhet 12 utca szennyvízvezetékeinek korszerűsítése is. A szintén uniós és kormányzati támogatású, 6,8 milliárdos projekt keretében 50 kilométernyi csatorna épül – emelte ki.

Farkas Tamás a próbaüzem elindításakor

Ludvig Csaba projektvezető ezután elmondta, hogy a projekt keretében kialakított és felújított műtárgyakat beüzemelték, a telep tehát képes fogadni az ide érkező szennyvizet, kész a próbaüzemre. A próbaüzem során finombeállításokat végeznek majd, elvégzik a minősítő vizsgálatokat és biztosítják, hogy minden a különböző előírásoknak megfelelően működjön. A projekt során megépült többek között egy új fogadó műtárgy, egy rácsgépház, egy UV-fertőtlenítő, 4 modern homokfogó berendezés és egy elő-, valamint egy utóülepítő, továbbá 3 teljes kapacitáson működő biológiai műtárgy is, és készülnek a záportározók is.

A sajtótájékoztatót követően a telep bejárása következett, amelynek során Péterffy Attila, Farkas Tamás és Ludvig Csaba elindították a próbaüzemet.

Galériánk az eseményről:

Korábbi cikkünk a témában:

Nagy lépés a fenntartható jövő felé: több szennyvizet tudnak még jobban megtisztítani Pécsett

Hirdetés