8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapSportSzoboszlai Eb-re lőtte a válogatottat!

Szoboszlai Eb-re lőtte a válogatottat!

A magyar labdarúgó-válogatott a 88. percben még egygólos hátrányban volt, de parádés hajrával 2-1-re legyőzte Izlandot, így kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra!

Az biztos, hogy a 11. percben nem gondoltuk volna, hogy extázis lesz a vége…

A magyar csapat ugyanis szurkolói, és szövetségi kapitánya nélkül (Marco Rossinak tegnap pozitív lett a koronavírus tesztje) meglehetősen megilletődöttnek tűnt, szinte az egész első félidőben. Azt követően meg pláne, hogy Gulácsi Péter – nincs mit szépíteni rajta – bevédett egy gyenge izlandi szabadrúgást a találkozó elején. Innentől pedig igazából csak szenvedett a válogatott.

Nagyon jól is jött a félidei szünet,össze kellett szednie magát a csapatnak. És sikerült is, ugyanis a második negyvenöt percre elszántan jött ki a magyar csapat – igaz sokáig így sem sikerült helyzeteket kialakítani, Izland ugyanis hajszálpontosan játszotta bunkerfociját. Kellett is a végén a frissítés. Akkor gondoltuk már ezt igazán helytállónak, amikor a 88. percben, a csereként beálló Loic Nego jóvoltából sikerült egyenlíteni.

Már készültünk is a TV előtt ülve a hosszabbításra, azonban szép kontra végén Szoboszlai, négy izlandi mellett elhúzva, jó húsz méterről tekerte a labdát a bal kapufára, ami onnan Haldórsson kapujába vágódott!

És jöhetett is a hitetlenkedés, az ünneplés, majd az extázis!

Szurkolók nélkül is óriási ünneplést csapott a válogatott – Fotó: MTI

A magyar válogatott, 2016 után újra kiharcolta az Eb-részvételt, jövőre a Puskás Arénában, reméljük akkor már szurkolók előtt, és Marco Rossival a padon élhetünk át hasonló pillanatokat.

Magyarország–Izland 2-1 (0-1)

Labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező. Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Björn Kuipers (Roekel, Zeinstra) – hollandok.

Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Fiola (Lovrencsics, 61.), Kalmár (Sigér, 61.), Nagy Á. (Nego, 84.), Szoboszlai, Holender (Nikolics, 72.) – Sallai, Szalai Á. (Könyves, 84.) Megbízott kapitány: Cosimo Inguscio.

Izland: Halldórson – Pálsson, R. Sigurdsson, Árnason, H. Magnússon – J. Gudmundsson )Bödvarsson, 73.), Sigurjónsson (Ingason, 87.), A. Gunnarsson (Skúláson, 83.), B. Bjarnason – G. Sigurdsson, A. Finnbogason (Gudmundsson, 73.). Szövetségi kapitány: Erik Hamrén.

Gólok: Nego (88.), Szoboszlai (92.) ill. G. Sigurdsson (11.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő