Te is álmodtál már egy helyiségről, tele társasjátékokkal?

Hirdetés

Bizony Fülöp Dorka és Kornél is így érzett, orfűi házukban pedig helyet is kapott ilyen álomszoba, vagyis pince. Hogy miért? A házaspár imádja a különböző játékokat, passziójukat pedig nemrég átvitték az üzleti életbe, kicsit több mint egy éve társasjáték-webshopot indítottak, ami azóta nagy sikerrel üzemel. 2020 ugyan számukra is tartogatott nehézségeket, de szerencsére sok a rendelés és együtt sikerült leküzdeniük az eddigi akadályokat. Lapunknak többek között erről meséltek a Gamewiz tulajdonosai.  

Miért éppen a társasjáték?

Főállásban Kornél informatikával, Dorka pedig brandstratégia-építéssel – ami a saját vállalkozás elindításához is kapóra jött – foglalkozik, mindketten otthonról végzik munkájukat, csak ritkán kell Budapestre utazniuk hozzá. Imádják a társasjátékokat, a webshop ötlete pedig az orfűi tó partján üldögélve jött, és már egy ideje foglalkoztatta őket, a részletek kidolgozásához mégis szükség volt egy kissé félresikerült horvátországi nyaralásra.

– 2019-ben utaztunk el egy viszonylag eldugott horvát településre. Odaérve 12 fok, köd és felhők fogadtak minket, a tenger szinte láthatatlan volt, strandolásról szó sem lehetett. Szerencsére, szokásunkhoz híven rengeteg társasjátékot vittünk magunkkal és az egyhetes nyaralás alatt nem csak játszottunk, hanem sikerült kitalálnunk a webshop koncepcióját, nevét, logóját is. Vagyis elég jól kihasználtuk a nem teljesen így tervezett szabadidőt. Végül novemberben indítottuk el az oldalt – mesélte lapunknak Kornél.

Miben erős a Gamewiz? 

Mint megtudtuk, vásárlói visszajelzések alapján az a legszimpatikusabb bennük, hogy kis cégként jóval személyesebb kapcsolatot tudnak ápolni az ügyfelekkel, mint egy nagyobb webshop üzemeltetői.

Úgy fogalmaztak, hogy szinte baráti viszonyt ápolnak a megrendelőkkel.

– Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a gyors kiszállításra és a nagyon alapos csomagolásra, hiszen játékfelhasználóként azt is tudjuk, milyen bosszantó, ha sérülten vagy sokára érkezik meg egy társas. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a vásárlók mindig az aktuális, tényleges árukészletet lássák az oldalon. Nem veszünk fel úgy rendelést, hogy a megbízást nem tudjuk teljesíteni megfelelő idő alatt. Nagyon szeretik az üzeneteket is, amiket írunk egy-egy doboz mellé – emelte ki a férj.

A kínálatot egyébként ők maguk alakítják ki: igyekeznek minden elérhető árut kipróbálni,  odafigyelnek rá, hogy legyenek újdonságok és nagyon népszerű társasjátékok, azonban ügyelnek arra is, hogy ne kerülhessenek az online felületre az – elsősorban az úgynevezett modern játékokat felvonultató – arculathoz nem passzoló termékek. Tartanak nem csak felnőtteknek szóló, de gyerek- és fejlesztőjátékokat is, mind magyar, mind külföldi szerzőktől. Emellett vevőiknek általában lehetőségük van arra is, hogy a webshopban nem elérhető darabokra tegyenek szert, rajtuk keresztül.

2020: félelmek és bizonytalanság mellett nagy siker 

Arról minden felületen olvashattunk, hogy egyre nagyobb teret hódít meg az internet, a webes rendelések is nagyon népszerűek szinte minden korosztályban. 2020-ban pedig még olyanok is sok mindent házhoz rendeltek, akik korábban ragaszkodtak a személyes vásárláshoz. Ettől függetlenül azért megvolt a kockázata a webshopüzemeltetésnek is: nem lehetett tudni, hogy a futárszolgálatokat is leállítják-e a pandémia miatt, illetve sok olyan hír jelent meg, mi szerint a koronavírus megtapadhat a csomagokon, ezért veszélyes a házhozszállítás. Vagyis igen bizonytalan volt a helyzet ebben a szektorban is.

A tavalyi év tehát, mint a legtöbbünknek, úgy a Fülöp házaspárnak is sok problémát okozott, főként a külföldön és a főváros környékén élő családtagjaik iránti aggodalom árnyékolta be 2020-at. A sokaknak furcsa home office számukra nem jelentett kihívást, hiszen korábban is otthonról dolgoztak.

Emellett viszont rengeteg, sőt, a vártnál több pluszmunkát is tartogatott a számukra az elmúlt esztendő: a koronavírus miatti kijárási korlátozás, az üzletek, a szórakozó- és vendéglátóhelyek bezárása, valamint a karantén sok – akár a korábban ezek iránt egyáltalán nem érdeklődő – embernek meghozták a kedvét a társasjátékozáshoz. Ez a Gamewiz két fős csapata számára azt jelentette, hogy márciustól kezdve gyakorlatilag folyamatosan zajlott – másodállásban – a rendelésfeldolgozás, csomagolás, logisztika, árukészletfeltöltés, rohanás a pincében kialakított raktár és a nappali között, és a többi. Mindezt azonban hatalmas sikerként élték meg, ötszörös volt a rendelések száma és az árbevétel a 2020-as elvárásokhoz képest.

Mint mondták: Ahogy tavasszal az emberek nem jutottak élesztőhöz és liszthez, úgy a webshopüzemeltetők számára a csomagolóanyaghiány jelentett további kihívást.

– Nagyon szeretjük a főállásunkat is, így nyilvánvaló volt, hogy nem hagyjuk azt sem abba. Természetesen nehéz beosztani az időnket és rengeteg energiát fektetünk a munkáinkba, de szerencsére egyre jobban belejövünk. Nagyon jó, hogy a társasjáték-webshop teljesen más műfaj, így abszolút változatosak a feladatok – vélekedett Dorka.

A házaspár elmondta azt is, hogy szerintük nagyon nehéz lehet úgy elindítani egy saját vállalkozást, ha az embernek nincsen más pénzkeresési lehetősége és tartaléka, hiszen a legtöbb esetben évek kellenek ahhoz, hogy a biznisz nyereséges legyen. Mint mondták, egyelőre ők is ott tartanak, hogy a webshopból bejövő pluszt – amennyiben van – azonnal újra beforgatják az üzletbe, új árukészletet vásárolnak belőle.

ebből pedig az a tanulság, hogy igazán akkor érdemes belevágni egy ötlet megvalósításába, ha az ember szívét-lelkét beleadja, szereti csinálni az adott tevékenységet. Mint ahogy Dorka és Kornél is imádják álmaik vállalkozását.

10 éve a fővárost hagyták ott, hogy álomhelyükön élhessenek

A házaspár otthonában fogadott minket az interjúhoz. Ott gyorsan kiderült, hogy Dorka budapesti, Kornél pedig ercsi származású, a fővárosban jártak iskolába és egyetemre, itt is ismerkedtek meg egymással, és 2006 óta alkotnak egy párt.

És hogy hogy kerültek ide? A férfi gyermekkorában több alkalommal nyaralt a Orfűn és környékén családjával, kiskora óta szenvedélyesen szerette a régiót, körbe is járta a legtöbb baranyai nevezetességet. 2008 táján feleségével is meglátogatta Pécset, aki szintén azonnal beleszeretett a környékbe. 2010-ben pedig hirtelen felindulásból – éppen lakást kerestek Budapesten – döntöttek úgy, hogy Orfű lesz az otthonuk.

A férj úgy fogalmazott:

„Egyszer felébredtem, és Dorka azt mondta, talált egy házat Orfűn. Eljöttünk, megnéztük, kibéreltük, majd pár héten belül ideköltöztünk.”

Ezt pedig egyáltalán nem bánták meg, életük egyik legjobb döntéseként tartják számon.

– Pécsett egyszer voltam osztálykiránduláson, de Orfűről semmit sem tudtam. Először emiatt nem is volt nagy kedvem itt üdülni anno, de Kornél meggyőzött. Végül annyira élveztem a dolgot, hogy hazainduláskor szinte Budapestig sírtam, mert nem akartam visszamenni a fővárosba, nem is éreztem már magam ott otthon. Néha csinálok ilyeneket, hogy egy reggel alatt megtervezek egy teljes költözést, majd Kornél felébred és felsorolja az észérveket. 10 éve, az orfűi házzal kapcsolatban nem sorolt fel semmit, azt mondta, oké. Nagyon ide vágytunk. Egyébként a mai napig Pécset tartom a legjobb vidéki nagyvárosnak – emlékezett vissza Dorka.

TIPP: Dorka és Kornél ezeket a játékokat ajánlja olvasóinknak:

  • Egyedül: Ganz Schön Clever vagy Vasútvonal
  • Kettesben: Patchwork vagy Ketten a Bűvös Rengetegben
  • Kisebb gyerekekkel együtt: Robotok
  • Nagyobb gyerekekkel: Tiny Towns
  • Baráti társaságban: Hullámhossz
  • Kalandoroknak: Aeon’s End
  • Tapasztalt gamereknek: Brass Birmingham

A webshoptulajdonosok lapunknak azt is elárulták, hogy rövid időn belül terveznek pécsi átvevőpontot nyitni, hiszen rengeteg megrendelés érkezik a városból. Ti is várjátok? 

Hirdetés