Teljesen megújult tettyei lépcsősor vezet a pécsiek egyik kedvenc kilátójához

Teljesen megújult a Mecseket és a várost összekötő Tettye-kapu ikonikus, a túrázók által nem véletlenül szeretett sétánya, lépcsősora és annak támfala, valamint a lépcső tetején található Balázs-pihenő is. A munka során a Biokom Nkft. munkatársai a régi, balesetveszélyes sétány, és a környék elhagyott épületeinek köveiből építettek új sétányt, mely méltó egy igazi városkapuhoz.

hirdetés

Az elmúlt évtizedekben mindössze apróbb balesetvédelmi javítások történtek a Tettye-kapunál, az onnan induló sétaút részét képező – Irma út menti – lépcsősoron és a város egyik legszebb kilátását nyújtó Balázs-pihenőnél, az elmúlt év során azonban a Biokom Nkft. szakemberei és munkatársai komoly renoválási munkába fogtak az erózió és a vandalizmus által kikezdett lépcsősoron és környékén. A felújítás eredményeként egy tulajdonképpen teljesen megújult Tettye-kaput, tettyei lépcsősort, lépcsőtámfalat és kilátót kaptak a pécsi természetjárók és persze az ide látogató turisták.

Mecseki kövekből épült az új sétány

A Mecsek Egyesület által több mint 100 éve épített ikonikus és a pécsiek számára igen fontos lépcsősornál tartott sajtótájékoztatón Decsi István alpolgármester elmondta, hogy a Biokom Nkft. parkerdei részlege a renoválási munka terveit már tavaly márciusban elkészítette, mely tartalmazta a régi, balesetveszélyes támfal elbontását és egy új támfal megépítését, valamint a lépcsősor és a korlátrendszer cseréjét és felújítását.

Kiss Tibor és Decsi István, a sétány új padján

Mint mondta, az idén megkezdett munka méretéről jól beszélnek a felújítással kapcsolatos számok: az új terméskő támfal 61 méteren újult meg 78 tonna kő, 460 kilogramm acél és 32 köbméter beton megmozgatásával és felhasználásával. Kiemelte, hogy a tájba tökéletesen illeszkedő új lépcsősor minden köve a Mecsekről származik, a régi támfal összes elbontott elemét visszaépítették az új lépcsősorba. Emellett egy új padot is elhelyeztek a sétány felső harmadán – mondta.

Méltó lett a sétány a több mint 100 éves múltjához

– A Mecsek, Pécs legfontosabb természeti örökségeként és értékeként meghatározza a pécsiek és az ide látogatók életét. Ennek az örökségnek a része a várost és a Mecseket összekötő Tettye-kapu és több mint 100 éves sétánya és lépcsősora is, mely az elmúlt években már nem volt biztonságos, ezért szükséges volt a felújítása, a Biokom Nkft. munkatársai pedig nagy munka árán a nevéhez méltóvá tették a sétányt – mondta az alpolgármester.

A turisták kedvence: a kilátás a lépcsősorról

Kiss Tibor, a Biokom Nkft. igazgatója kiemelte, hogy a kivitelezés minden munkafolyamatát a városüzemeltetési cég saját munkacsapata végezte, saját járműveikkel és erőgépeikkel.

A Tettye-kapu „névtáblát” is kapott

– A közel 10 hónapig tartó munka során olyan értéket hoztunk létre, amely reményeink szerint évtizedekig fogja szolgálni a kirándulók biztonságos közlekedését. Meg akartuk mutatni, hogy milyen szép munkát tudunk végezni, erre nagyon büszkék is vagyunk, hiszen a Mecsek köveiből, a régi sétány és a környék elhagyott épületeinek köveiből építettünk valami újat. A jövőben ezt a munkát tervezzük folytatni – mondta Kiss Tibor.

Hirdetés