Hirdetés

Vannak olyan kirándulások, amikor a városnézés, műemlékek kutyafuttában történő végiglátogatása közben úgy érezzük, jó lenne egy kicsit megpihenni egy nyugalmasabb vidéken és megismerkedni a helyi miliővel. A Pécsi Minaret Jótékonysági Egyesület július eleji erdélyi tíznapos túrája pont ezt tartotta szem előtt. A pécsi csapat ráadásul egy művész által elkészített saját kopjafát is vitt, amit Nyergestetőn helyeztek el.

Molnár László, az egyesület titkára elmondta, 2001-es alapításuk óta minden évben útra kel a csapat egy közös kirándulásra.

– Kirándulásaink során először a régi Magyarországtól elcsatolt területeken jártunk, de a mai határokon belül is rengeteg helyre eljutottunk. Idén úgy döntöttünk, hogy ismét Erdélyt vesszük célba. Fontos szempont volt a program tervezésekor az is, hogy ne nagyvárosokat, műemlékeket, múzeumokat nézzünk meg, hanem természetközeli, kisebb helyeket, találkozzunk az ott élő emberekkel.

Vidéki kis falvakban szálltak meg a pécsiek

A harminckilenc főből álló népes pécsi csapat július 6-án indult útnak, és bő hét-nyolc napig rótták az erdélyi utakat, járták a falvakat. És valóban, olyan helyekre jutottak el és olyan falvakban szálltak meg, amikről sokan nem is hallhattak.

– Utunk első napján Torockóra mentünk, a Tordai-hasadékot néztük meg. Farkaslakán Tamási Áron sírjához látogattunk. Jártunk fenn a Madarasi-Hargitán – ez Székelyföld legmagasabb pontja a maga 1801 méterével –, ezt követően pedig egy szekértúrán vettünk részt, ahol közönséges szénásszekereken vittek minket.

A szekértúra nagy élmény volt

Molnár László beszámolt arról is, Nyergestetőn az egyesület tagjai egy teljesen egyedülálló kopjafát állítottak fel, amit Szatyor Győző szobrászművésszel készíttettek. A kopjafát ellátták az egyesület emblémájával és nevével is.

A pécsiek kopjafáját Szatyor Győző készítette

– Részt vettünk medvelesen is, Gyergyóremetén pedig a helyi polgármester fogadott minket, sok helyi emberrel találkoztunk, akik még egy kis műsorral is készültek nekünk. Hazafelé tartva megálltunk Vajdahunyadon és Marosillyén, Bethlen Gábor szülőházánál – mesélte.

Medvét is lestek

Molnár László szerint nagy pozitívuma volt a kirándulásnak a jól megtervezett program, az, hogy sehová nem kellett sietni. És persze a koncepció, hogy emberközelivé tegyék az utat.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét