Nagyon ráérősít ősztől a Pécsi Tudományegyetem (PTE): hét új képzést indít majd a hallgatók számára. Számos közülük angol nyelven lesz, ezzel is erősítve az egyetem egyre „nemzetközibbé” válását. Ráadásul újabb hat-hétezer hallgató érkezhet Pécsre.

Ősszel egy új felsőoktatási szakképzésre (műszaki) és hat új mesterképzésre lehet jelentkezni: alkalmazott matematikus, biológus, geográfus, vegyész, mind-mind angol nyelven, alkalmazott nyelvészet, illetve irodalom- és kultúratudomány.

Ha végigolvassuk a listát, sok minden kiderül a pécsi egyetem tervezett stratégiáját illetően.

A hét új képzés közül hat a mester, nem véletlenül, hiszen alapvető cél ezek fejlesztése: egyfelől fontos, hogy az alapképzéseken tanulók minél szélesebb körben választhassanak a továbbképzési lehetőségek között, másfelől a doktori képzéseknek is lényeges a jó utánpótlás. Nem mellesleg a teljes lefedettség egy-egy tudományterületen belül nagyobb érdeklődést vált ki, és a létszám emelését is magával hozhatja.

Eredményváró Pont Ott Parti – idén nyáron még többen lehetnek

Azt is észrevehetjük, hogy az új, angol nyelvű képzések a természettudományos területeken indulnak. Persze ez sem véletlen.

Az egyetem – és a város – feltett szándéka a külföldi, idegen nyelvű hallgatók számának növelése. Nyilván ezt segítené a bővülő angol nyelvű képzések sora – közölte a PTE.

Az, hogy tovább erősödik az idegen nyelvű oktatás jelentősége, a külföldi hallgatók számának növelésével jár várhatóan – legalábbis a PTE így kalkulál. De ezek a bővítések nem új keletűek, már az előző szemeszterek során is folyamatos lépéseket tett az egyetem vezetése az idegen nyelvű szak- és kurzuskínálat bővítése érdekében.

A 2019/2020-as tanév tervezésekor az előző évek tapasztalataira alapozott az egyetem vezetése a létszámot figyelembe véve. Persze a pontos hallgatói létszám még homályos, számos tényező befolyásolhatja, de várhatóan 6-7 ezer új hallgatót fogadhat szeptembertől a pécsi egyetem.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés