12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapTOPTöbb üzemcsarnok is épül a Déli Ipari Parkban

Több üzemcsarnok is épül a Déli Ipari Parkban

Még csak egy éve települt be, de már most fejleszt a Déli Ipari Parkban található Lemeztechnika Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A hódmezővásárhelyi székhelyű, fémmegmunkálással foglalkozó cég év végére háromszorosára bővíti pécsi telephelyét, hiszen a most meglévő 2500 négyzetméteres üzem mellé rögtön kettőt is épít. Ezzel a 120 főt foglalkoztató vállalat új munkahelyeket is teremt. A város vezetése egyébként ősszel kezdte meg a Déli Ipari Park fejlesztését, ahol olyan csarnokokat létesítenek, ahová a Pécsre érkező cégeknek csak be kell költözniük.

Németországi utcaseprők felépítményét is hegesztik ebben a csarnokban Pécsett

A Lemeztechnika Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. egy éve elsőként települt a Déli Ipari Parkba. A fémmegmunkálással foglalkozó cégnél a gyártás azóta is folyamatos, sőt most újabb bővítés kezdődött.

Tavaly települtek be a Déli Ipari Parkba

– Már a beköltözéskor tudtuk, hogy biztosan nem lesz elég a helyünk, hiszen az itt gyártott termékek raktározása és a folyamatos bővülés miatt is szükségünk volt az új csarnokokra – mondta P. Bodnár Kinga, a Lemeztechnika Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. pénzügyi, számviteli vezetője.

Eddig főként fémmegmunkálással foglalkoztak, a bővítésnek köszönhetően festéküzem és lakatosműhely is létesül

A 2001-ben Pécsett létrehozott cég először telephelyet bérelt a Verseny utcában, majd tavaly egy 2500 négyzetméteres csarnokot húzott fel a Déli Ipari Parkban. Most pedig háromszorosára bővülnek. Ennek egy részét önerőből, másik részét félmilliárd forintos, uniós támogatással tudják kivitelezni.

– Egy festék- és szemcseszóró üzem létesül itt, de ezzel párhuzamosan egy lakatosműhelyt is kialakítunk, ahol egy új lézervágó gépet is üzembe helyezünk majd – részletezte P. Bodnár Kinga.

A bővítés következtében pedig gyarapodik a cég munkaerő-állománya is. Az eddig 120 főt alkalmazó Lemeztechnika Kft. újabb negyven munkahelyet biztosít, főként hegesztő, gépkezelő és festő munkakörökben.

A Lemeztechnika Kft. újonnan épült, összesen 5700 négyzetméteres fémmegmunkáló, valamint a festő- és szemcseszóró üzemében év végén kezdődhet meg a munka.

A Déli Ipari Park fejlesztését a város vezetése is támogatja

Ősszel indult el egy olyan infrastrukturális fejlesztés a területen, ami nagyobb vállalatok betelepülését segíti. Decsi István, Pécs alpolgármestere elmondta: ebben a projektben elsőként egy 4500 négyzetméteres iparcsarnok épül az Időjós út mellett, az autópálya közvetlen közelében. A munkákkal nem állnak meg, összesen három csarnokot építenek, melyek iránt már most nagy az érdeklődés.

– Ezek összességében több milliárd forintot meghaladó fejlesztések – mondta Decsi István. – Az épülő csarnokok alapvetően gép-, könnyű- és műanyagipari termelési tevékenység folytatására alkalmasak – tette hozzá az alpolgármester.

– Fontos tapasztalat volt az elmúlt években, hogy nemcsak területet keresnek a vállalkozások, hanem bizony kész csarnokokat is, és lehetőleg minél előbb. Ekkor indítottuk el ezt a programot, melynek keretében valósulhat meg az első csarnok, amit követ a második és a harmadik építése is – hangsúlyozta Decsi István.

Azt, hogy a város mely cégekkel köt szerződést, várhatóan tavasszal jelentik be. De a Déli Ipari Parkban folyó mostani beruházások következtében újabb 300-350 munkahely jön létre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő