10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTűző napon, a kocsiban hagytak egy gyereket Pécsett

Tűző napon, a kocsiban hagytak egy gyereket Pécsett

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy vigyázzunk gyermekeinkre! Vasárnap délután szinte egy időben érkezett két bejelentés, miszerint a Pécs Pláza közelében egy kisgyermeket, a Makay úti Tesco parkolóban egy kutyát hagytak bezárva egy személyautóban.

A gyereknek és a kutyának sem esett baja, de ennek ellenére a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívta a lakosság figyelmét arra: semmilyen körülmények között, senkit se hagyjanak a járműben!

Az eset kapcsán azt is közölték, hogy a tűzoltók kiérkezéséig a tulajdonosok kinyitották mindkét autó ajtaját.

Egy napos részre parkolt autóban percek alatt 50-60 fokra forrósodhat a levegő még akkor is, ha kint csupán 25 fok van. Ezt sokan nem veszik komolyan, és bent hagyják gyermekeiket, kisállataikat a gépjárműben, mondván csak egy percre szaladnak el.

Az ablaküveg felerősíti a meleget, így aki a zárt autóban tartózkodik, ugyanennek a hőhatásnak lesz kitéve. Már öt perc után jelentősen megnövekedik a hőmérséklet, tíz perc után pedig már elviselhetetlen lesz a meleg az autóban.

Az extrém hőmérséklet kiszáradáshoz, eszméletvesztéshez, vagy akár halálhoz is vezethet, ezért sose hagyjunk magára lezárt autóban embert vagy állatot, még rövid időre sem.

Amennyiben gyermeket vagy kisállatot észlelünk bezárt autóban, haladéktalanul hívjuk a 112-es segélyhívó vonalat.

(Kiemelt képünk illusztráció!)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő