Uhrik Teodóra bebizonyította, 70 fölött is nőiesek és csinosak maradhatunk!

Ha valaki a Pécsi Balettre gondol, kétségkívül eszébe jut Uhrik Teodóra, akinek a neve pályafutása alatt összefonódott a táncegyüttesével. Szakmai sikereit felsorolni is nehéz, a többek között Érdemes Művész-, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, aki 2017 óta a Pécsi Balett ügyvezető igazgatójaként ténykedik, most azonban egészen más műfajban hívta fel magára a figyelmet: modellként állt kamera elé. 

A Pécsi Balett alapítója idestova 60 éve van a szakmában, ez idő alatt pedig nem csak táncosként mutatta meg tehetségét: írt könyvet, részt vett kuratóriumi munkában, segített kialakítani az alap-, és a középfokú táncművészeti oktatás alaptervét, rendezett, koreografált, színészkedett, pedagógusként dolgozott, de jelmezeket is tervezett már. Ugyan két évig manökeniskolát is vezetett, így a modellkedés sem áll kifejezetten távol tőle, most azonban tőle eddig nem látott, különleges projektben vett részt.

Uhrik Teodóra 1961-ben, az Eck Imre által koreografált Etűdök kékben című Vivaldi-balettben

A SilverChick Model Agency 40 fölötti nőket alkalmazó modellügynökség kérte fel a 76 éves balettművészt, hogy fotósorozatukon szerepeljen. A képek célja, hogy megmutassa, a nők 40, de akár 60 vagy 70 év fölött is nőiesek, stílusosak maradhatnak – nem szabad feladni önmagukat nyugdíjasként sem. Az csupán egy csodás véletlen műve, hogy az egyik leghíresebb divatlap, az olasz Vogue is olyan jónak találta a  felvételeket, hogy leközölte őket.

– A modellügynökségnél a 40 fölötti nők életét segítik azzal, hogy megmutatják, idősebb korban is lehet szépnek, divatosnak lenni. Örülök a fotóim sikerének, hiszen ezzel nem csak a Pécsi Balettet ismerheti meg még több ember, de a mottómat is, mi szerint 60 felett is van élet! A szellemi és fizikai aktivitás, a szépség és az életerő nem korfüggő. Annak is örülök, hogy tehetséges magyar fiatalokkal dolgozhattam együtt – mondta el lapunknak a táncművész.

„A sok felületen megjelent kép elsősorban nem a kabátról szól, hanem arról, mi van alatta”

– tette hozzá nevetve.

A művésznő büszkén vállalja korát, emellett pedig híres kifogástalan stílusérzékéről

Elmondta továbbá, hogy a külső egy névjegy: nem kell a legutolsó divat szerint öltözni, de önmagunkra oda kell figyelni. Hogy ezt az üzenetet átadja, „grátisz” vállalta a fotózást is. Arra biztatta a nyugdíjas korú hölgyeket, hogy „maradjanak nők” életük végéig.

– Nekem szerencsém van, hiszen folyamatosan fiatalokkal vagyok körülvéve, így én is fiatalos maradok mellettük. Nem teszek semmi különöset a fittségem megőrzéséért, csupán kíváncsi és tevékeny vagyok – mondta végezetül.

Uhrik Teodórának egyébként nem ez az első projektje, melyben az idősebb generáció aktivitására hívja fel a figyelmet. Korábban a pécsi 30Y zenekar videóklipjében is szerepelt és táncolt, amivel szintén az volt a célja, hogy megmutassa: nem szabad elveszíteni életkedvünket.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés