100 új munkahelyet teremt a BAT Pécsett: a Francia utcai gyárépületet alakították át, új gyártósorokat telepítenek, amelyeken vadonatúj terméket, a nikotinpárnákat gyártják. A hétfői avatáson Szijjártó Péter külgazdasági miniszter leszögezte: Pécs újraiparosítása a kormány egyik legfontosabb gazdasági célkitűzése.

Új terméket gyárt a BAT Pécsi Dohánygyára, ehhez tovább fejlesztették a Francia utcai üzemépületet, új gyártósorokat vásárol a nagyvállalat, jelentették be hétfőn Pécsett. A teljes beruházás mintegy 7,5 milliárd forintot jelent, és 100 új munkahelyet teremt Pécsett. Jelenleg egy gyártósor működik, de 2020 végéig további 5 gyártósor telepítését tervezik.

Bernd Meyer, a BAT Európai és Észak-Afrikai Régió gyártásért felelős igazgatója azt mondta, több okból is Pécset találták a legalkalmasabbnak a fejlesztésre. Ezek között is kiemelten fontos az a széles körű szakértelem, amellyel a magyar kollégák eddig három, most pedig már négy teljesen különböző típusú termék gyártását is lehetővé teszik. Az igazgató kifejtette, a cégcsoport az elmúlt időszakban összesen mintegy 40 milliárdos fejlesztést hajtott végre Pécsett, most egy új terméket gyártanak itt, a nikotinpárnát. Ez a füstmentes termékkategória is a hagyományos cigarettákhoz képest potenciálisan kevésbé káros termékek körét bővíti. A nikotin ebben az esetben egy teafilterhez hasonló párnán keresztül juthat a szervezetbe.

Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője az avatáson hangsúlyozta, az elmúlt időszakban átlagosan négyhavonta jelentettek be a kormányzattal közösen iparfejlesztést, illetve -bővítést, ami jól mutatja, hogy a kormány támogatja Pécs újraiparosítását.

Ezt hangsúlyozta egyebek mellett beszédében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, kiemelve, az elmúlt időszakban több európai nagyvállalat (például a Hanon Systems vagy a thyssenkrupp) is úgy döntött, hogy Pécsre települ. Ahogy a miniszter fogalmazott, ennek egyfajta „előfutára”, hogy a pécsi iparűzési adó egy év alatt 10 százalékkal nőtt és már meghaladja a 8 milliárd forintot. A külgazdasági miniszter kiemelte: Baranya megyében az idei év első negyedében 23 milliárdnyi új beruházásról döntöttek a vállalatok, ez 44 százalékkal több, mint egy esztendővel ezelőtt – míg az országos átlag „csak” 26 százalék.

Szijjártó Péter kiemelte, bár maga soha nem dohányzott, annak örül, hogy Pécsett ezután olyan termékeket fognak gyártani, amely a dohányzó környezetére egészen biztosan nem káros, hiszen a nikotinpárnák nem égéssel juttatják el a nikotint.

A külgazdasági miniszter hangsúlyozta, fontos, hogy nagy versenyben Pécs nyerte el ezt a beruházást, mivel a BAT 48 országban 55 gyárat működtet, azaz volt jelentkező bőven ezért a többmilliárdos fejlesztésért. Ugyanakkor a pécsi a BAT 3. legnagyobb gyára Európában, és további fejlesztésekről is tárgyalnak. A miniszter úgy fogalmazott: Pécs újraiparosítása a kormány egyik legfontosabb gazdasági célkitűzése.

Tovább bővíthet Pécsett az ALDI IIT

Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky úton nyílt meg az ALDI International IT Services Kft. új informatikai támogatási központja. Hétfőn bejelentették, a jelenlegi 40 munkatárs mellett továbbiak felvételét is tervezik, 70-re kívánják bővíteni a létszámot. David Godschalk ügyvezető igazgató a hétfői sajtóeseményen hangsúlyozta, rendkívül elégedettek a pécsi munkavállalók képzettségével. Szijjártó Péter külgazdasági miniszter azt emelte ki, a kormányzat szerint jelenleg dimenzióváltás zajlik a magyar gazdaságban, egyre fontosabbak a magas hozzáadott értékű munkahelyek. A kormány ezután is kész támogatást nyújtani, ha az ALDI sikeresen megegyezik a pécsi városvezetéssel a további bővítésről.

Hirdetés