Új turistaútvonal jött létre a Mecsekben: a Pécsi Erdei Körtúrán a Mandulástól és Remete-réttől indulva lehet sétálni. Létrejött egy innovatív e-tanösvény is a Kismély-völgyben, ahol interaktív módon lehet tájékozódni.

Húsz kilométert tehetnek meg a rutinosabb túrázók ezentúl egyetlen vonalon, a Pécsi Erdei Körtúrán. A Biokom által létrehozott körtúra egy-egy szakasza fiatalabbak és idősebbek által egyaránt könnyen teljesíthető. A Duna-Dráva Nemzeti Parkkal közösen pedig a Kismély-völgyben egy e-tanösvény jött létre, ahol az ösvény menti QR-kódokat okostelefonnal leolvasva nem csupán tájékozódhatunk a Mecsekben, de megismerhetjük a környék élővilágát is.

A körtúra átadóján a Dömörkapunál Páva Zsolt polgármester elismerését fejezte ki az új útvonal megálmodói és kivitelezői iránt.

– Ez az újszerű és szép kezdeményezés a Nyugat-Mecsek legszebb pontjait köti össze. Külön érdekesség, hogy egyedülálló módon a Pécsi Erdei Körtúrát két színnel jelölik a turisták számára, mégpedig Pécs színeivel, a kékkel és a sárgával. Ráadásul történelmi küldetése, hivatása is van az útnak: nem csak a pécsi erdei területhez tartozó részeket lehet bejárni, ez a körtúra magában foglalja a sok évszázada városi tulajdonban volt vidékeket is – tette hozzá a polgármester.

Ripszám István, Páva Zsolt és Kiss Tibor

Kiss Tibor, a Biokom Nkft. Igazgatója – egyben a Mecsek Egyesület elnöke – is jelen volt az átadáson.

– Egy jó ötlet akkor ér csak valamit, ha van rá lehetőség megvalósítani. Szerencsére sokan az elképzelésem mellé álltak, az egyesület és a város is komolyan vette. Remélem a tevékenységünkkel sikerült egy keveset hozzátenni a múltbéli nagy elődök munkájához – mondta.

Az elnök arról is beszélt, többször találkozott már külföldi hallgatókkal is a turistautakon – részben számukra készültek az egyértelmű, transzparens jelzések, és az e-tanösvény, angol nyelvű ismertetők is az ő tájékozódásukat segítik a Mecsek megismerésén túl.

A Pécsi Erdei Körtúra a Mecsek legszebb pontjait érinti

Ripszám István, a Mecsek Egyesület ügyvezető elnöke röviden ismertette a patinás egyesület múltját, azt, hogy mennyire fontos volt a pécsieknek ez az ügy: 1891-ben az alakuló ülésen százhatvankét fő vett részt. A közösségi munka eredménye pedig az volt, hogy 1918-ra a mai erdei úthálózat 98 százaléka elkészült.

– Nem csak számunkra, a jövő nemzedékének is fontos lehet ez az útvonal, amit most létrehoztunk. Jó úton járunk – mondta Ripszám.

A “Pro Silva” interaktív tanösvény három kilométer hosszú

Hirdetés