A helyi termelők helyzetbe hozása, a minőségi áruk és a termékpaletta színesítése, és ezáltal új vásárlók becsábítása a célja annak az átláthatóságot erősítő őstermelői pályázatnak, amit hétfőn hirdetett meg a pécsi önkormányzat és a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (PVH). Az új vásárcsarnok árusítóhelyeire 3+3 éves, határozott időtartamra pályázhatnak a Pécs 50 kilométeres körzetében tevékenykedő őstermelők.

A pécsi városvezetés célja, hogy az új vásárcsarnokban kedvező értékesítési lehetőséget biztosítson az őstermelők számára, ezzel elősegítse a helyi, minőségi alapanyagok és termékek terjesztését, színesítse az új létesítmény kínálatát. A korábbi ígéretnek megfelelően ezért döntött a pécsi önkormányzat és a vásárcsarnokot üzemeltető PVH egy őstermelői pályázat kiírása mellett – olvasható a városháza lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Mint idézik, Ruzsa Csaba, Pécs gazdaságért felelős alpolgármestere ennek kapcsán megfogalmazta, gondosan mérlegelték az őstermelői körre jellemző sajátosságokat, így például azt, hogy kis mennyiségben, jellemzően szezonális termékeket állítanak elő, hogy maguk árulják portékáikat, és hogy sokszor raktár-, illetve hűtőkapacitásra is szükségük van.

Ezeket a jellemzőket figyelembe véve állítottuk össze a pályázatot, amelyet most hirdettünk meg

– mondta Ruzsa Csaba.

Az összesen 13 darab, egyenként 2×0,8 méteres asztalra a Pécs 50 kilométeres körzetében dolgozó őstermelők pályázhatnak, akiknek nincs tartozása sem az adóhatóság, sem a PVH felé. A csarnokban lévő asztalokat határozott időre, 3+3 évre lehet bérbe venni, a szerződést a bérlő évente egy alkalommal felmondhatja. Az asztalok egyszeri igénybevételi díja nettó 50 ezer forint, a bérleti díjuk pedig havi nettó 30 ezer forint lesz. A havi rezsiköltség nettó 3540 forint.

A közlemény szerint a pályázat elbírálásánál azok élveznek majd előnyt, akik biotermelésből származó terméket árulnak, akik fenntartható gazdálkodást folytatnak, jelenleg a csarnokban nem elérhető őstermelői árucikket kínálnak, vagy egész évben vállalják az árusítást.

– Célunk, hogy új, a vásárcsarnokban eddig nem árusító őstermelőknek is megnyissuk a létesítményt, és velük közösen minőségi és helyi termékekkel színesítsük a vásárcsarnok kínálatát. Ezzel új vásárlói réteget is be tudunk csábítani a csarnokba, ami a többi árus számára is előnyös. A pályázat célja továbbá, hogy átlátható, világos kereteket rögzítsen, amelyben mindenki egyenlő bánásmódban részesül, mert ez a hosszú távon is gazdaságos és fenntartható működés alapfeltétele – foglalta össze Ruzsa Csaba.

A pályázati dokumentáció a pvh.hu oldalon, az új vásárcsarnok menüpont alatt érhető el. A pályázatokat 2022. január 7-én éjfélig lehet benyújtani. A bírálatot követően január végig dől el, hogy a pályázók közül kik árusíthatnak majd az új csarnokban.

Azoknak sem kell távol maradniuk, akik számára a 13 asztalon nem jut hely. Az új vásárcsarnok külső asztalain a szabad helyek függvényében lesz lehetőség árusításra – zárul az önkormányzat közleménye.

Cikkeink a régi és az új vásárcsarnokról itt olvashatók.

Hirdetés