Újabb ellenzéki párt indul önállóan a választásokon Pécsett

A Mi Hazánk Mozgalom is rajthoz áll az önkormányzati választásokon ősszel, minden választókörzetben önálló jelöltet állítanak és saját polgármesterjelöltjük is van. Pénteki sajtótájékoztatójukon ismertették programjukat, céljaikat.

Kincses Péter, a Mi Hazánk pécsi szervezetének elnöke elmondta, az FKGP-vel és a MIÉP-pel közösen mind a 18 körzetben önálló jelölteket és polgármesterjelöltet állítanak.

Közölték, ahogy eddig minden esetben tették, most is az utcán szeretnék elérni az embereket. Minden vasárnap a vásárban találkozhatnak képviselőjelöltjeikkel, polgármesterjelöltjükkel. A belvárosban pedig lakossági fórumot terveznek.

Kincses Péter, balján Sándor Zoltán

– A programunk még alakulóban van, de már megvannak a főbb pontok, amik mentén politizálnánk – mondta Sándor Zoltán, a párt pécsi polgármesterjelöltje. – Elsősorban a zöldterületeket fejlesztenénk, a kerékpárutakat összekapcsolnánk egységessé, a baleset-megelőzésre pedig sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnénk. A közműveket is szorosabban kell felügyelni – fogalmazott.

– Nyilván a polgármesterség nem reális cél, inkább a Mi Hazánk népszerűsítése a lényeg. Legutóbb 3,3 százalékon mérték a pártot, mi 5 százalékkal teljesen elégedettek lennénk. Úgy véljük, listáról lehetséges bejutni a közgyűlésbe, ezt próbáljuk meg elérni – mondta.

A polgármesterjelölt szerint rengeteg munkájuk van a párt népszerűsítésével. Az aláírásgyűjtést is rendhagyó módon végzik majd – nem az önkéntesek járják az utcákat, hanem minden képviselőjelölt saját választókerületében személyesen látogat el a lakókhoz.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés