Hirdetés

Egymás után újulnak meg az óvodák, bölcsődék Pécsett, a napokban a kertvárosi Testvérvárosok terei intézményegyüttes munkái készültek el, és indult meg a műszaki átadás. A sornak még ezzel sincs vége, hiszen sokmilliárd forintból az elmúlt évtizedek legnagyobb korszerűsítési-felújítási programja folyik.

Befejeződött a Testvérvárosok terei óvoda és a Kiskuckó bölcsőde teljes felújítása, így megindulhatott a műszaki átadás-átvétel folyamata, tudta meg lapunk. Az intézmény az 1980-as évek elején épült, IMS-technológiával, ami azonban Pécsett sok megoldandó problémát okozott – a városvezetés 2010 óta már több ilyen épületet korszerűsített. Itt is biztonságossá kellett tenni a létesítményt, de ennél jóval átfogóbb volt a felújítás, hiszen modernizálták a gépészeti és villamossági rendszert, kicserélték a nyílászárókat, új tornaszoba épült, megújultak a mosdók – nem túlzás, hogy gyakorlatilag teljesen új óvodát és bölcsődét kapnak a pécsi kisgyerekek.

Tornaszoba is lesz a kertvárosi intézményben

– Régi adósságot törlesztünk, az elmúlt évtizedek legnagyobb intézményfelújítási programja folytatódik Pécsett, melynek keretében több mint egy tucat óvoda és féltucat bölcsőde újul meg – hangsúlyozta Őri László, Pécs alpolgármestere. A mintegy 2,5 milliárd forintos pécsi program azonban túlmutat ezen, hiszen a beruházásokkal áttételesen a gyermekeket nevelő családokat is támogatja a város.

A programnak már látványos, a szülők számára fontos eredményei is vannak, a közelmúltban számolhattunk be többek között a vasasi, a Hajnóczy utcai, a Bornemissza utcai vagy éppen a Siklósi úti óvoda felújításáról. A helyszínek sem mellékesek, mivel a városvezetés az intézményfelújítási program összeállításakor arra törekedett, hogy lehetőség szerint minden pécsi városrész részesülhessen a fejlesztésekből.

Őri László alpolgármester: a gyermeket nevelő családokat is támogatjuk a beruházásokkal

Az eddig sem volt kérdés, hogy Pécsett a bölcsődei, óvodai nevelői munka magas szakmai színvonalú, most a körülmények is segítik a pedagógusok tevékenységét. Nem csoda, hogy nagyon várták ezeket a beruházásokat, lapunk korábban meg is kérdezte azon intézményekben dolgozókat, akik már a megszépült épületekben foglalkozhatnak a gyerekekkel.

Staubachné Orbán Andrea, az uránvárosi Hajnóczy úti intézmény vezető óvónője szerint mivel egy közel hatvan éves épületben dolgoztak, megvolt az igény a felújításra. Most egy 21. századi környezetben, 21. századi munkafeltételek mellett dolgozhatunk.

– Külön öröm nekünk, hogy a kivitelező a munkák során folyamatosan kikérte a véleményünket – mi hová kerüljön, milyen legyen a mintázat. Így mi, óvónők is kicsit magunkénak érezzük a dolgot, sok mindenben mi dönthettünk – mondta.

Hasonlóan vélekedtek a Bornemissza utcai intézményben is. Kapeller Lívia óvónő elmondta, talán legjobban az új tornateremnek örülnek, hiszen a mindennapos mozgásra való nevelés már a kisgyerekeknél is elengedhetetlen. Ezen kívül számos közös rendezvénynek, szülőkkel közös programoknak is helyt ad a terem.

A program nem áll le: a pécsi közgyűlés legutóbbi ülésén született döntés révén két újabb nagy óvodafelújítási beruházás kivitelezési közbeszerzését zárhatják le, így a közeljövőben a munkák is megindulhatnak majd a Németh László utcai óvoda–Kicsikék bölcsőde, illetve a Budai Nagy Antal utcai óvoda–Napsugár bölcsőde területén. A két beruházás értéke összesen mintegy 600 millió forint.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét