Újabb szusibár próbál szerencsét Pécsen, teszteltük!

Pécs nem jeleskedik szusiban és sosem jeleskedett. Az a két-három étterem, mely a makik és a nigirik terén bizonyítani próbált, vagy nem voltak fenntarthatóak, vagy nem mozgatták meg a pécsiek fantáziáját; egyszóval hamar befuccsoltak. A Nira33 a napokban nyitott meg a Perczel Miklós utca 14-ben, lévén egyetlen szusibár a városban, nagy reményekkel indultunk el tesztelő brigádunkkal, hogy ítéletet mondhassunk.

hirdetés

Első tesztelő – miso leves, Sushi Combo

Nem mondanám, hogy perfekt vagyok a japán gasztronómiában, de nagy csodálója vagyok, és amikor csak tehetem, szusizok. Ezért magasra tettem a lécet, már csak azért is, mert ismerem a városom, és tudom, hogy a helyiek egyrészt nem ismerik a szusit, másrészt nem nyitottak a gasztronómiai újdonságokra – már ha a rizses, távol-keleti ételeket lehet annak nevezni.

Elsőre sokkol a Nira: a szivárvány színeiben pompázó berendezés, gagyi, bögrékre szánt feliratokra emlékeztető bölcsességek a falon, rikító lábtörlő, étlap és még sorolhatnám. A dizáj rettenetes, de láttam én már falon pókot – attól még lehet jó kaját csinálni, hogy nincs ízlésük az üzlet berendezéséhez. A kínálat meglehetősen tág, amit én általában nem pozitívumnak élek meg. A „kevesebb, több” filozófia már rengetegszer bizonyított, főleg egy olyan étterem esetében, ahol sok hal van az étlapon. A majdnem tízoldalas étlapot lapozgatva erős kételyek fogtak el, ami az alapanyagok frissességét illeti. Kértem egyet a jól megszokott miso levesből és kiválasztottam az egyetlen szusi kombinációt, amiben többféle maki is volt.

Sokat vártunk az ételekre, ahhoz képest, hogy senki nem volt az étteremben, a leves előtt fél órát ücsörögtünk. Nem mondom, hogy nem kárpótolt érte a levesem: nagy adag volt, tele tofuval és algával, ahogy azt kell. A szusiválogatásomban 10 darab maki volt, amivel igazán jóllaktam, a levessel együtt. Ez már ízlés kérdése, de én szeretem a kisebb, feszesebb makikat, több „töltelékkel” és ízletesebb rizzsel. Ez utóbbi picit sótlan volt. A szusik egyébként közepes árkategóriájúak, viszont a személyzet szuper-kedves, és látszik, hogy őszinte lelkesedéssel teszik a dolgukat.

Második tesztelő: csirkés ramenleves

Nagy kíváncsisággal mentem el tesztelni, ugyanis még soha nem ettem szusit. Az étterembe lépve egy nagyon vidám színvilágú tér fogadott, élénkzöld falakkal, mókás feliratokkal (például Táncolj sokat!), bár ez a keleti témához nem tudom, mennyire passzol. Az ételválasztásom végül nem a szusifalatkákra esett – annyira nem voltam bátor –, hanem egy csirkés ramenlevesre. Egyébként az étlapon borzasztóan sok étel szerepel a hamburgertől, a tejszínes baracklevestől, az olaszos rizottóktól kezdve a szusiig, ami nem feltétlenül jó, nem látszik belőle a vendégnek az étterem fő csapásvonala.

Sajnos sokat kellett várni az ételre, több mint fél órát. Óriási volt az adag, tele a zacskós levesekből ismert, de annál sokkal jobb kunkori ramentésztával, csirkével, zöldség- és gombaszeletekkel, és a levessel. A nagyon kedves pincérünk elmondása szerint két liter (!) lé volt a tálban. A felét sajnos ott kellett hagynom, egyrészt mivel borzasztóan csípős volt (amire nem voltam felkészülve, mert nem jelezték az étlapon, bár jóllehet, nem is kérdeztem rá), másrészt az említett hatalmas mennyiség miatt. Az étel íze finom volt, bár nekem sótlan, ár-érték arányban szerintem rendben volt (1650 Ft).

Harmadik tesztelő: miso leves, tempurált rákos maki

Ha valaki csak benéz a Nira 33 ajtaján, fogalma sem lesz arról, hogy ez egy szusizós hely. Akkor sem, ha belép az ajtón. A hely finoman szólva sem egységesen berendezett, sem a giccses-gagyi festmények, sem a számomra fizikai és mentális fájdalmat okozó motivációs szövegekkel feldíszített falak nem idézik egy ízléses japán étterem minimalista belterét.

Aztán kézbe kerül az étlap, amin én rendkívül jól szórakoztam, ugyanis bámulatos elírásokkal van tele, komolyan vicces olvasmány, noha egyáltalán nem kecsegtet sok jóval. Pláne, hogy a Nira 33 az olyan „magyaros” szusi-éttermek sorát bővíti, ahol a szusi mellett minden más is található, például mindenféle sült csirkeételek, hamburgerek és steakek. Egyrészt: ahol minden van, ott semmi sincs. Másrészt: bizonytalanságra vall ez, mintha nem bíznának abban, hogy Pécsen meg lehetne élni egy olyan helyből, ahol csak szusik kaphatók. Összedobált jellege van az egész helynek, és sajnos a szusifelhozatal is túlságosan vegyes: mexikói szusi, amerikai szusik, camembert-es szusi, és folytathatnánk a megannyi merész, de kissé ízléstelen szusi-újragondolásokat. Olyan mintha az István Pincében kérhetnénk indiai pacalpörköltet.

Amúgy egy egyszerű, hagyományos tofus miso levessel kezdtem, ami kifejezetten jó volt, kicsit talán hígabb volt a kelleténél, de tofuval és algával is bőségesen meg volt pakolva, az ízek pedig jól összeálltak. Japán tempuratészta-bundás rákos makitekercs volt a főételem, ami nem szokásos makiváltozat, de a józan észtől nem is túlságosan elrugaszkodott. A probléma az, hogy egy tartármártás-szerű dologgal le voltak öntve a tekercsek, amiket így nem nagy lelkesedéssel mártottam a kötelező szójaszószba. Nem a legjobb kombináció, valljuk be. A wasabi és a savanyított gyömbér részemről rendben volt, de a makik túl nagyok, vékonyak és lazán feltekertek voltak, emellett én a rizst egy kicsit még sóztam volna, és némi rizsecet sem ártott volna még. A rákízt pedig a tempura és a szósz abszolút elnyomta. Egyébként jól laktam, de úgy, hogy igazán nem ettem jót, azt viszont drágán tettem.

hirdetés