Újra fénybe borul a város, jön az idei Zsolnay Fényfesztivál!

Június utolsó négy napjában Pécs újfent, az országban továbbra is egyedülálló módon alakul át és borul fénybe, érkezik ugyanis a pécsi fesztiválok csúcsa, a Zsolnay Fényfesztivál! Az ország egyik legsajátosabb, legszebb és leglátványosabb fesztiválján 30 belvárosi helyszínen, több mint 12 ezer négyzetméternyi felületet festenek meg lenyűgöző fényekkel!

Feltehetően nem újdonság senki számára, hogy a Zsolnay Fényfesztivál nem csak a város, hanem az ország egyik legszebb és leglátványosabb fesztiválja. Az évről évre egyre bővülő és fejlődő fesztivált idén negyedik alkalommal rendezi meg a Zsolnay Örökségkezelő Nkft., az idei fesztivál június 27-től 30-ig, négy napon keresztül kápráztatja majd el a pécsieket és a városba látogató több ezer magyar és külföldi érdeklődőt 30 belvárosi helyszínen, 12 ezer négyzetméteren, több mint 170 ingyenes programmal és persze bámulatos fényinstallációkkal, koncertekkel, vagy épp az Apolló moziban rendezett filmvetítésekkel. A világszinten, a legmagasabb szakmai körökben is méltán elismert rendezvény idei érdekességeit és újdonságait egy sajtótájékoztató keretében mutatták be csütörtökön.

A fesztivál feltette Pécset a kultúra világtérképére

Hoppál Péter országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a Zsolnay Fényfesztivál nívójának köszönhetően a rendezvény idén is felteszi a világ kulturális térképére Pécset. Emlékeztetett arra, hogy a Modern Városok Programnak köszönhetően 10 éven keresztül évi 2 milliárd forintos állami támogatásban részesülő Zsolnay Örökségkezelő Nkft. vezetősége nagyon jó döntést hozott azzal, hogy ezt a támogatást egy új magyar márka, az országban egyedülálló Zsolnay Fényfesztivál felépítésére is fordították.

Új fénybe kerülnek a város ismert helyei

Őri László, Pécs alpolgármestere felidézte, hogy 4 évvel ezelőtt kísérleti jelleggel indították el az ország első fényfesztiválját és csak reménykedtek annak sikerében. Azonban az elmúlt évek – és főképp a tavalyi, 70 ezres látogatottságú fesztivál – tapasztalata egyértelművé tette, hogy a siker valós – mondta a városvezető.

Vincze Balázs, Hoppál Péter, Őri László és Zádor Tamás mutatta be az idei programot

– A fesztivál célja kettős. Az egyik célunk az, hogy a pécsieknek és a városba látogatóknak egyedülálló, maradandó élményt nyújtsunk. A másik, hogy a belvárosi és főként műemléki védettség alatt álló épületek fontosságára, a város történelmi múltjára és értékeire felhívjuk a figyelmet, hogy új fénybe helyezzük a fesztivál gyönyörű, a pécsiek identitását is meghatározó helyszíneit. Mindemellett idén célunk az is, hogy megszólítsuk a kertvárosi, uránvárosi és a keleti városrészben élő pécsieket, hogy jöjjenek be esténként a város szívébe, hogy egész Pécs egy közösségként érezhesse magáénak ezt a fesztivált – mondta Őri László, Pécs alpolgármestere.

Óriási hangulatot varázsolnak a városba

Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a fesztivál már nem csak az ország határain belül „látszik”, hanem a határokon túlról is, amit jól példáz az, hogy a rendezvény leglátványosabb hagyományos programja, a Zsolnay Light Art 3D Fényfestőverseny idei győztese bekerül a világ legjobbjaiból álló fényfestők „Bajnokok Ligájába”, akik az iMapp Bukarest fesztiválon mérkőznek majd meg.

– Próbálunk folyamatosan fejlődni, látjuk a hibákat, ezeket próbáljuk kijavítani. Az elmúlt évben hoztuk be a belváros különböző helyszínein megrendezett „Fény Útját”, melyeket idén egymástól kisebb távolságra helyeztünk el, így most nem kell a látogatóknak lejárniuk a lábukat, hogy láthassák ezeket a fénycsodákat – mondta Vincze Balázs.

A műemléki épületek új megvilágításba kerülnek

Kiemelte, hogy az idei fényfesztivál egyik legfontosabb és legérdekesebb új helyszíne a pécsi Árkád bevásárlóközpont lesz, ahol egy különleges nappali, modern installációt és egy esti, 21.30-tól látható fényalkotást is megcsodálhatunk majd, teljesen új megvilágításban bemutatva a bevásárlóközpontot.

Nemzetközi fényfestőcsapat öltözteti fénybe a dómot

Újra a Székesegyházon versenyeznek a legjobb fényfestők

Zádor Tamás, a Zsolnay Light Art 3D-fényfestés szakmai partnere, a Kiégő Izzók alapító tagja elmondta, hogy fényfestőversenyen idén a „tiszta fény” hívószóra készült mozgó, háromdimenziós fényalkotások keltik életre a Székesegyház monumentális falait, egy nap már több alkalommal is. A megmérettetésre most is a világ legkülönbözőbb tájairól érkeztek pályamunkák – többek között Kínából, Franciaországból, Mexikóból és Spanyolországból –, melyek közül 10 alkotás szállhat versenybe a fődíjért. Hozzátette, hogy a versenyműveken kívül különlegességként még egy látványosság elevenedik meg a pécsi dómon: Bordos László Zsolt világhírű fényművész, az épületvetítést robotlámpákkal kiegészítve olyan egyedi fényalkotást hoz létre, amire Magyarországon még nem volt példa.

Kihagyhatatlan programok a Zsolnay Fényfesztiválon

A „Fény Útja” esténként káprázatos csodavilággá varázsolja Pécs belvárosát. Az érdeklődők találkozhatnak analóg és digitális technikán alapuló fényalkotásokkal, statikus és interaktívan irányítható installációkkal egyaránt. Megcsodálhatják, ahogy fényvirágok nyílnak a fák törzsein, sétálhatnak a legmodernebb technikákkal életre keltett fénylő felületek között, vagy éppen az immár hagyományosan a Janus Pannonius utca járdájára vetített varázslatos „Fényszőnyegen”. Megmozdulnak a Barbakán falai, kinetikus szerkezetek segítségével mozgásba lendülnek a Színháztér épületei, és egy ötméteres fénylő medveállatka is felbukkan majd a fesztivál „totemállata”, a Pixelbogár mellett, ami a Szent István téri szökőkút környezetében éled újra.

Nemcsak az éj leszállta után kínál izgalmas látnivalókat a fesztivál, hanem nappal is számos programmal várja a látogatókat. Az utcaszínházi programban magyar fellépők mellett Costa Rica-i, német, francia, spanyol, holland, olasz és argentin művészek előadásaival is találkozhatunk. Harmadik alkalommal ad otthont a fesztivál a Magyar Zsonglőrtalálkozónak, ahol a szakmai programok mellett a közönség számára is nyitott zsonglőriskolában nyerhetünk betekintést a zsonglőrködés rejtelmeibe.

A fesztivál zenei programja idén a Színház térre összpontosul. Két arcát mutatja majd a helyszín: a nappali koncertek színes világzenei felhozatallal várják az érdeklődőket, este különleges atmoszférájú elektronikus és akusztikus hangszerek fúziójából született zenei produkciók várhatók.

További részletek az idei fényfesztiválról itt találhatók.

Hirdetés