Újra kinyitotta kapuit a pécsi állatkert!

A hatályos rendelet alapján védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttek, valamint az ő felügyeletük alatt álló kiskorúak látogathatják mostantól újra az idei évtől új vezetés alatt álló pécsi állatkertet. Május 1-én 9 órától nyit a zoo és egészen este 18 óráig várják az állatbarátokat.

Frissítés 12.00:

Fotóriporterünk 10 és 11 óra között látogatott el az újranyitott állatkertbe. Ekkor mérsékelt látogatószámot és gördülékeny beléptetést tapasztalt. Mint a zoonál segítő közterület-felügyelőktől megtudta, az első délelőttön kevesen voltak, akiket nem tudtak beengedni védettségi igazolvány hiányában.

Fotói:

Korábban írtuk:

November 11-én zárta be kapuit a járványhelyzet miatti kormányintézkedések alapján a pécsi zoo. Most, a 4 millió beoltott utáni nyitás keretében engedélyezték, hogy a hazai állatkertek és vadasparkok is kinyissanak.

Vagyis újra találkozhatunk régi kedvenceinkkel és új lakókkal! Várnak többek között a vízilovak, különböző nagymacskák, a vörös pandák, a sörényes hangyászok, a tevék, a lámák, a borjúfókák, szebbnél-szebb madarak, Nikoláj medve, a majomfélék képviselői, a hatalmas rókamangusztacsalád, a rozsomákpár, halak, hüllők, és a többiek.

Mint azt az állatkert hivatalos közösségi oldalán olvashatjuk: extrém látogatottság esetén a belső terekre vonatkozó további intézkedések lehetőségét, mint például a kötelező maszkhasználatot vagy a létszámkorlátozást, az intézmény fenntartja.

A maszk viselése egyébként nem kötelező, de különösen a zárt terekben ajánlott.

A „vad találkozások” nevű , népszerű program átmenetileg szünetel: mivel az állatkert lakói közül sok faj fogékony a koronavírusra, ezért az intézkedést főleg ezek védelme érdekében hozták. Ezen okok miatt, a gyűrűsfarkú makik kifutója sem látogatható.

Az új nyitvatartás a következőképpen alakul:

Dátum Időpont
Január 1. – Február 28. 9:00 – 16:00
Március 1. – Május 31. 9:00 – 17:00
Hétvégén (szabad- és ünnepnapokon):
9:00 – 18:00
Június 1. – Augusztus 31. 9:00 – 19:00
Szeptember 1. – Október 31. 9:00 – 17:00
Hétvégén (szabad- és ünnepnapokon):
9:00 – 18:00
November 1. – December 31. 9:00 – 16:00

Pénztárzárás: zárás előtt 1 órával.

Néhány kedvcsináló fotó:


Ez a korábbi cikkünk is érdekelhet:

Pécsi állatbarátok! Önkénteseket keres a zoo!