Hirdetés

A teljes tavalyi esztendőre vonatkoztatva elkészítette elemzését az egyik utazási szakportál, ebből az derül ki, Pécs továbbra is népszerű a belföldi turisták körében – sőt, egy kicsit még jobban is szerették, mint 2017-ben. A kedvelt látványosságok Top 10-es listáján három baranyai is található.

Nőtt a belföldi turisták száma 2018-ban, derül ki az egyik legnagyobb utazási portál, a szallas.hu friss adatai szerint. A szakportál adatai szerint a főváros volt a legnépszerűbb úti cél, ezt Siófok követi, amely nyaranta nagyvárossá nő. A Top 10-ben döntően fürdővárosok vannak (például Gyula, Zalakaros, Hévíz, Hajdúszoboszló), de a jelek szerint Pécset is nagyon szeretik a hazai turisták, ugyanis a 7. helyen áll a népszerűségi listán, egy helyet javított is a 2017-es adatokhoz képest. Az eddigi előfoglalások alapján egyébként Pécs 2019-ben is a Top 10-ben áll.

A szakportál összegyűjtötte a legkedveltebb hazai látványosságokat is, itt pont a Top 10-be jutott a pécsi Zsolnay-negyed, de valószínűleg sokan voltak baranyai körtúrán is, hiszen bekerült még a siklósi vár és a harkányi gyógyfürdő is. Az országos első évek óta stabilan az egri vár.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai is hasonlóak egyébként, bár még nem adták közre a teljes 2018-as évre vonatkozó elemzést. A háromnegyed éves adatok szerint noha Baranyában – bár minimálisan, 0,4 százalékkal – csökkent a vendégek száma, aki jött, az valószínűleg tovább maradt, a vendégéjszakák száma ugyanis nőtt. A turisták 85 százaléka belföldi, ők pedig 3,1 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el, mint egy évvel korábban.

Nem panaszkodtak a pécsi szállodások sem: tavaly a fesztiválszezon zárásakor kérdeztük meg őket, és Sárkány Péter, a Corso Hotel, Schneiderné Hauszmann Adél, az Adele Hotel, valamint Danka András, a Palatinus Hotel vezetője is pozitív tapasztalatokról számolt be.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét