A napokban jelentették be, hogy Pécset választotta új gyárának helyszínéül a német autóipari óriáscég, a thyssenkrupp. A cég tájékoztatása szerint az új gyár építése már szeptemberben elkezdődik, egy ultramodern üzemet építenek 17 milliárd forintos beruházással.

Ha valaki csak egy kicsit is járatos az autóipar világában, az tudja, a német thyssenkrupp az ágazat meghatározó szereplője, bár nem csak az autógyártás terén cseng jól a cég neve. Néhány adat, ami ezt bizonyítja: a társaság majdnem 80 országban van jelen, világszerte mintegy 160 ezer alkalmazottja van, a tavalyi árbevétele pedig meghaladta a 42 milliárd eurót (forintra átszámolva még döbbenetesebb az összeg: 13 ezer milliárd forint).

A napokban jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági miniszter és Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp autóipari területének magyarországi ügyvezetője, hogy a német cég Pécsett épít új gyárat több mint 17 milliárd forintos beruházással. Nem túlzás azt állítani, hogy a gyár ultramodern lesz, és az autóipari szektor legkorszerűbb termékeit készíti: a német cég közlése szerint főtengely- és elektromotor-alkatrészeket állítanak majd elő Pécsett. Ahogy a thyssenkrupp közölte, az utóbbiakat eddig csak Németországban gyártották, azaz a pécsi gyár ebben is különleges lesz.

Sokáig várni sem kell a beruházásra, a thyssenkrupp közlése szerint már szeptemberben elindul az építkezés a Déli Ipari Parkban, jövőre a sorozatgyártás kezdődik az új pécsi gyárban.

A pécsi üzem látványterve

A bejelentés kapcsán Páva Zsolt, Pécs polgármestere azt közölte, a város újraiparosodásában fontos mérföldkő a nagyvállalat épülő gyáregysége, amelyben 200-an dolgozhatnak majd. Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője a budapesti bejelentésen úgy fogalmazott, bizakodhatunk abban, hogy a világcég bővíteni fog Pécsett, és ez a 200 fős állomány emelkedését is jelenti.

A thyssenkrupp magyarországi tevékenysége valóban folyamatos fejlesztést jelent, például a debreceni gyáruk elkészülte után, ahogy a helyi lap, a dehír.hu írta, máris nekiláttak a bővítésnek, azaz a második ütemnek. A cég egyébként a magyarországi központjaiban az elmúlt három évben 50 milliárd forint értékű beruházásokat hajtott végre.

Ebből a rövid videóból, amely a már működő hazai egységeket mutatja be, kiderül, milyen technológiával dolgozik a thyssenkrupp, és így képet kaphatunk arról is, milyen ultramodern gyár épül majd Pécsett is:

Ezzel a videóval pedig bepillanthatunk a cég hazai működésébe:

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés