Új szakaszba lépett a Veress Endre utcai rendelőintézet teljes körű felújítása. A munkálatok keretében júniusig tizenegy szakrendelés újulhatott meg, augusztus végén pedig megérkeztek a mintegy 160 millió forintból vásárolt vadonatúj orvosi berendezések is. A modern eszközparknak köszönhetően a pécsi betegek ezentúl gyorsabb és pontosabb diagnózisban részesülhetnek.

2018 októberében döntött a közgyűlés arról, hogy több százmillió forintból megújul az alapellátást és járóbeteg-ellátást egyaránt biztosító Veress Endre utcai rendelőintézet. A munkálatok első fázisában 170 millió forintból újulhattak meg a szakrendelők, és további 160 millióból a műszerpark, a második ütemben pedig az egészségügyi centrum energetikai felújítására kerül sor szeptemberben.

– Hosszas előkészítő munka eredményeként kezdődhetett el ez a nagyszabású egészségügyi fejlesztési program Pécsen. Az elmúlt hónapokban lezárult a munkálatok első üteme, melynek köszönhetően 170 millió forintból 11 szakrendelő 650 négyzetméternyi területe újulhatott meg kívül-belül. Küszöbön áll a fejlesztés második üteme, mely az épület energetikai korszerűsítését foglalja magába – fogalmazott a pénteki sajtótájékoztatón Őri László, az egészségügyi ágazatért felelős alpolgármester.

Mint mondta, fontos, hogy a városrésszel egyidős intézetben ne csak az épület és a környezet újulhasson meg, hanem az elavult eszközpark is. Kiemelte, hogy a rendszerváltás óta nem tapasztalt mértékű műszer- és orvosieszköz-beszerzésre volt most lehetőség.

Őri László és Decsi István mutatta be az új orvosi gépeket

– A beruházásnak köszönhetően 160 millió forintból vásárolhattunk új gépeket. Az intézmény kardiológiai ultrahanggal, a neurológiai vizsgálatokban használható ENG-berendezéssel, szemészeti OCT-géppel, nőgyógyászati ultrahanggal, digitális mammográffal és bőrgyógyászati lézerekkel is gazdagodhatott – hangsúlyozta az alpolgármester.

Őri László szerint a műszerpark megújításának két fontos célja van. Egyrészt, hogy a pécsi betegek a legmodernebb eszközök segítségével kaphassanak diagnózist. Másrészt, hogy a lehető leghamarabb részesülhessenek a gyógymódban.

– Ezekkel a fejlesztésekkel kevesebbet kell várakozni, hiszen eddig a neurológiai, a bőrgyógyászati és a szemészeti panaszokkal csak az egyetemi ellátáshoz fordulhattak a pécsi betegek. Ezek a vizsgálatok már a Veress Endre utcai rendelőintézetben is elvégezhetőek – mondta Őri László.

Gyorsabb és pontosabb vizsgálatok végezhetőek

Decsi István, Pécs alpolgármestere, Uránváros önkormányzati képviselője a pénteki sajtótájékoztatón kiemelte, kilenc évvel ezelőtt indult el a városrész megújítása.

– A komplex városrész-megújító program keretében nem csak a közterek, intézetek, játszóterek kapnak új külsőt. Arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy a városközpontot is megerősítsük, és egy-egy fejlesztés során az életminőséget is javítsuk – emelte ki Decsi István. Ezek a beruházások ráadásul a magántőkét is megindították – fogalmazott a politikus – újra pezseg a városrész, megújulnak az üzletek és egyre több fiatal költözik ide. Kiemelt tétel az egészségügyi rendszer megújítása, hiszen ez a fiatal családosok és az idősebbek számára is rendkívül fontos.

Hirdetés