Hirdetés

A japán cégcsoport 15 milliárd forintos pécsi beruházása jól halad, már az épület szerkezetépítésének befejezéséhez közelednek.

Mint ismert, a japán Seiren vállalatcsoport tavaly áprilisban jelentette be, hogy korszerű járműipari textíliát gyártó üzemet épít Pécsett a Déli Ipari Parkban. A hat iparágban érdekelt japán vállalat 42 millió eurós, azaz 15 milliárd forintos kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű beruházása (ami egyébként az Európa Kulturális Fővárosa projekt óta az első ilyen minősítésű önkormányzathoz kötődő beruházás) jelentős lépés a város gazdasági életében, Pécs így ugyanis felkerülhet a befektetők nemzetközi térképére, és a jelentős beszállítói hálózatokban érdekelt cégcsoport további befektetéseket vonzhat a városba.

Tartják az ütemtervet

A Seiren gyárépítésével kapcsolatos legújabb fejlemények kapcsán Ruzsa Csaba, Pécs gazdaságért felelős alpolgármestere lapunknak elmondta, hogy minden ütemtervet tartanak, már az épület szerkezetépítésének befejezéséhez közelednek: összesen 130 betonpilont építettek be az alapzatba, jelenleg a pilonok felsőépítése folyik.

Kiemelte, hogy az ütemterv szerint a Seiren pécsi üzemében szeptemberben megkezdődhet a termelés.

Mint ismert, a japán vállalat a beruházás és az üzemnyitás előkészítésében közreműködő munkavállalók felvételét már tavaly megkezdte, az M60-as sztrádától délre eső 13 hektáros területén június végén kezdődtek meg és augusztusban fejeződtek be az előkészítő földmunkák, idén év elején pedig elindították a „termelési vonal” tervezési folyamatát is.
A Déli Ipari Parkban jelenleg a japán cégé a legnagyobb folyamatban lévő beruházás. A város a saját tulajdonában lévő utolsó területét is eladta a 170 munkavállalót foglalkoztató Seirennek, de vizsgálják, hogyan lehetne újabb ipari területeket kialakítani.

Néhány kép a Seiren pécsi üzemének építéséről:

Egy drónvideó az építkezésről:

Hirdetés