Végeztek az alapozással az új vásárcsarnoknál, érkeznek a pillérek

Az új pécsi vásárcsarnok munkaterületét 2020. július 31-én adták át a vállalkozónak, majd el is indultak a földmunkák, továbbá az épület alapozása is. Na de hogy áll most az építkezés? Cikkünkből kiderül.

Mint azt Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, a vállalkozó tájékoztatása szerint az alapozással november 24-én végeztek, így tervezetten ezen a héten indul meg az előgyártott pillérek szállítása az építési területre, amelyeknek a beállítása várhatóan december 15-ig megtörténik. Az előregyártott födémpallók helyszínre szállítása és elhelyezése ezt követően kezdődik majd meg.

Csúcs Zoltán

Kifejtette továbbá, hogy e szerkezetek szállításával és beállításával párhuzamosan megtörténik a terület feltöltése, a villámvédelmi vezetékek elhelyezése, továbbá az alaplemez alatti gépészeti-villamossági alapszereléseket is elvégzik. Az előkészítő munkálatok befejezését követően kezdődhet meg az alaplemez alatti szerelőbeton készítése. Az idei évben – az időjárás függvényében – az alaplemez első dilatációjának vasszerelésével is végeznek majd Csúcs Zoltán szerint.

– Vagyis, ha minden jól megy, akkor 2020-ban az új vásárcsarnok szilárd alapjai és felállított pillérei miatt körvonalazódik az épület befoglaló mérete. 2021. év elejétől a Vállalkozó megkezdi a daru telepítését és megkezdődik a monolitszerkezetek építése – fejezte be tájékoztatásunkat a vezérigazgató.

A cikk a TOP-6.1.3-15-PC1-2016-00002 azonosítószámú, „Új pécsi vásárcsarnok megépítése” című projekt keretében készült.

 

 

 

 

 

(x)

Hirdetés