Van még idő pályázni a város közös zöldítésére!

Akik lecsúsztak volna róla, most még jelentkezhetnek: meghosszabbították a zöld pályázat határidejét, amivel belvárosi területeket zöldíthetünk. Így szeptember 17-ig lehet pályázni maximum 500 ezer forintra, amiből játszótereket szépíthetünk, növényeket ültethetünk, virágosíthatunk, füvesíthetünk a város forgalmasabb, szennyezettebb részein.

Kővári János, az Európa Zöld Fővárosa projekt koordinátora augusztus elején jelentette be a pályázat kiírását. Pécsi közösségek pályázhatnak általuk kiválasztott belvárosi területek zöldítésére, legyen az akár az épületek falainak befuttatása növénnyel, vagy egy-egy játszótér szebbé tétele. De köztéri bútorok felállítása is ebbe a kategóriába tartozik.

Összesen 30 milliót különítettek el erre a célra, minimum 100 ezer, maximum 500 ezer forintra lehet pályázni.

Az eredeti kiírás szerint szeptember 10-ig lehetett volna pályázni, ami sokaknak szűkös határidőt jelentett, most kitolták ezt a dátumot egy héttel, azaz szeptember 17-ig még lehet jelentkezni.

A pályázat egyik lényeges pontja a Biokommal való egyeztetés a kivitelezés során, az ő szakvéleményük is kell a mi elképzeléseinkhez. Ezzel együtt arra is figyelni kell, hogy a vissza nem térítendő támogatás fejében két évig még gondoskodni kell a kialakított zöldfelületről.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés