Hirdetés

Több mint egy évvel a legutolsó városinfó után Péterffy Attila újra megválaszolta a pécsiek kérdéseit. A polgármester március 7-én a tájékoztató első, városfejlesztési kérdésekkel foglalkozó részét osztotta meg Facebook-oldalán. A videóban elhangzottakat a korábbiakhoz hasonlóan pontokba szedve összegezzük.

Bevezetés

A polgármester a kérdések előtt röviden összegezte a legutóbbi városinfó óta történt legfontosabb történéseket és eredményeket. Úgy fogalmazott, hogy a járványidőszak után Pécs visszanyerte pezsgését és újra élettel telt meg.

– Tavaly számos fejlesztést sikerült megvalósítanunk és sok területen sikerült előrelépnünk. Ugyanakkor alaposan megváltozott az életünk. Elszabadultak az energiaárak, száguld az infláció, sokan kerülnek egyre nehezebb helyzetbe. Igaz ez az önkormányzatra is. Az energiaköltségek drasztikus emelkedése, az infláció miatt jogos bérfejlesztési igények még feszítettebbé teszik a városi költségvetést. A célunk ugyanakkor változatlan, a közszolgáltatások működtetése és az előző városvezetéstől örökölt állami adósság törlesztése mellett szeretnénk továbbra is fejleszteni és gyarapítani városunkat – mondta.

Kiemelte, hogy idén hangsúlyos szerepet szánnak a szociális gondoskodásnak és a közösségépítésnek.

– Lehetőségeinkhez mérten minden pécsi számára igyekszünk segítséget nyújtani. Eltöröltük, illetve kedvezményessé tettük az építményadót, amivel a pécsi lakástulajdonosok több mint 90 százalékánál hagyunk pénzt ebben az évben. Ahol lehetett, ellenálltunk a díjemelési nyomásnak, nem emeltük például az iskolai étkeztetés díját, vagy a buszbérletek árát sem. Meggyőződésünk, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben a pécsieknek minden forint számít. Emiatt bővítettük ki a szociális támogatásaink körét. Az eddig meglévő támogatásainkat többen vehetik igénybe, és új támogatási formákat vezettünk be. Célunk, hogy az infláció és az energiaköltségek emelkedése okozta terheket minél több pécsi esetében enyhítsük – jelentette ki a polgármester.

Idén emellett a városvezetés a közösségépítésre is szeretne a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetni.

– Az elfogadott civil koncepciónk végrehajtását megkezdjük, és kiválasztottuk azt a civil szervezetet, amely híd lesz az önkormányzat és a civil szféra között. Idén részvételi költségvetés indítását is tervezzük. Célunk, hogy az egyes városrészek fejlesztéseit maguk az ott élők határozzák meg, hogy a saját képükre formálhassák lakókörnyezetüket – mondta.

A bevezetőt követően a polgármester rátért a kérdésekre.

Összesen több mint 30 kérdés érkezett, ezeket három részben válaszolja meg. Az első, alábbiakban részletezett témakör a városfejlesztési kérdéseket fedte le, a másik két témakörre adott válaszait a következő napokban-hetekben osztja meg a Facebookon.

Első rész – Városfejlesztés

Én a keleti városrészben laktam hosszú ideig, ami tagadhatatlanul is még messze van a vonzótól, idén, illetve a jövő évben milyen tervek vannak e városrész fejlesztésére?

  • A keleti városrészben 2021-ben kialakították és átadták a Keleti Városrészi Közbiztonsági Centrumot, amelynek célja az állampolgárok szubjektív biztonságérzetének javítása és a rendszeres rendőri, közterület-felügyeleti jelenlét biztosítása volt. Az eddigi tapasztalatok pozitívak.
  • 8 darab térfigyelő kamerát szereltek fel és üzemeltek be a városrészben.
  • A Puskin téren játszóteret építettek, míg Mecsekszabolcson nemsokára alakítanak ki egy újabbat, ennek konkrét helyszínéről a helyiekkel egyeztettek.
  • Új és biztonságos gyalogátkelőhelyeket alakítanak ki idén, 3 ütemben: Vasason az általános iskolánál, a Balassa utca – Komlói út kereszteződésénél, a Nagykozári úton a Bor utcánál, a Hársfa úton három helyen is, Hirden a Zengő utca és a Poór utca kereszteződésénél, a Mohácsi úton a Géza utcánál, az Ady Endre utcában, majd a Komlói út – Kőrös utca kereszteződésében. Ezeknek az átkelőknek a kiépítése tavasszal, nyáron és ősszel kezdődik meg.
  • A Biokom parkrehabilitációs programjának keretében zöldebbé vált a meszesi Keller-tömb.
  • Európai Uniós forrásból a városrész több közösségi helyszíne újult és újul meg, ilyen a Pécsbányai Közösségi Ház és a Pákolitz István Művelődési Ház is.
  • „2022 különleges év volt, olykor a közszolgáltatások fenntartásáért is meg kellett küzdeni a városvezetésnek. Ennek a munkának a gyümölcse, hogy nyitva maradhatott a Puskin téri és a hirdi postahivatal, és hogy az itt élők nem maradtak postai szolgáltatások nélkül. A Puskin téri hivatal esetében a költségek 50, a hirdinél a 100 százalékával járultunk hozzá a nyitvatartásukhoz.”
  • Pécs keleti része a helyszíne a Dénesi Ödön Programnak, amellyel fiatalok Pécsett való letelepedését támogatnák.
  • Egy magáncég dolgozik egy új kereskedelmi központ kialakításán a Bányavasút utcában. Ehhez kapcsolódóan egy mobil kispiac kialakítása is tervben van, ennek eredményeként a termelők árui is megjelenhetnek a városrészben.
  • „Azt gondolom, hogy fontos a zebraépítés, a parkfelújítás, fontosak a posták és a közösségi házak. Ám az érdemi lehetőséget a fejlődésre a munkahelyteremtés adja meg. Éppen ezért két és fél éve dolgozunk azon, hogy a volt Áper laktanya helyén ipari park létesüljön. Meggyőződésem, hogy a városrész felemelkedésének a kulcsa az a 23 hektáros terület lehet, amely várakozásaink szerint májusban kerül a város tulajdonába. Itt a távlati terveink között egy kis- és középvállalkozásoknak helyet biztosító, úgynevezett KKV park létrehozása szerepel. Az új munkahelyek elsődleges haszonélvezői pedig a Pécs-keleten élők lesznek.”

Pécs város részéről van-e szándék arra vonatkozóan, hogy az egykori 64-es számú vasútvonal (Pécs-Bátaszék) nyomvonalán kerékpárút létesüljön? Meggyőződésem, hogy sok Pécsi kerékpárosnak jelentene örömöt egy ilyen jellegű fejlesztés, melyet tudtommal már jó ideje szorgalmaznak. Egyben szeretném köszönetemet kifejezni, ugyanis én voltam, aki még régebben illegális hulladéklerakót jelentett be az egykori szénmosó környékén. A hulladék azóta felszámolásra került, mely az Ön közbenjárásának köszönhető.

  • A sínpár szerepel az országos vasúti mellékvonalakat felsoroló kormányrendeletben, vagyis a MÁV még vasútvonalként tekint rá. Ez azt jelenti, hogy ezen a nyomvonalon kerékpárutat jelenleg nem lehet építeni. Erre legfeljebb akkor nyílhat lehetőség, ha a kormány kivonja a vasúti mellékvonalak közül. Ezt követően készülhet egy átfogó tanulmányterv, ami részletes műszaki leírással és költségbecsléssel rendelkezik.
  • Ilyen léptékű kerékpárút építése túlmutat az érintett önkormányzatok anyagi lehetőségein, tehát állami forrásra és így a kormány támogatására is szükség lesz ahhoz, hogy ez a terv valamikor a jövőben megvalósulhasson.

A nagyárpádi útkereszteződés jelzőlámpái mikor készülnek el? Már rengeteg terv, módosítás volt, aztán végül négy jelzőlámpa terve maradt, ha jól tudom. Ez miért telik ennyi időbe?

  • A probléma régóta ismert, az előző városvezetés mégsem készítette elő a beruházást, így az új városvezetésnek mindent a nulláról kellett kezdenie. Csaba István, a terület önkormányzati képviselője rengeteg erőfeszítést tett az ügyben, hiszen ez a körzet legkomolyabb problémája.
  • Megtörtént az átépítés tervezőjének kiválasztása és a csomópont tervezése, engedélyeztetése. Közbeszerzéseken kiválasztották a kivitelezőt. Sőt, még összeállt az a konzorcium is, amely az állami fenntartású úton történő beruházások esetében szükséges. Mindez hosszú, bürokratikus akadályokkal terhelt folyamat volt, de idén pontot tesznek az ügy végére.
  • A beruházás részleteiről Csaba István a kivitelező és a közútkezelő képviselőivel közösen márciusban tart lakossági fórumot a városrészben.
  • A kivitelezés legkésőbb idén nyáron megtörténik.

Érdeklődnék, hogy a már sokszor sok helyen említett kertvárosi parkolóbővítés mellett a sose emlegetett uránvárosi parkolóbővítéssel terveznek-e? Konkrétan az Esztergár Lajos és Bánki Donát utca közötti terület érdekelne.

  • Az Esztergár és a Zipernovszky utcákra utalhat a kérdés.
  • Az Esztergár Lajos utcában utoljára húsz éve újítottak fel parkolóhelyeket, de most folytatják, idén elindul a bővítés-fejlesztés.
  • A hétemeletes téglaépületek közül idén a 3-5. szám előtti, mintegy kéttucat parkolóhelyet újítják fel és megkezdik az 5-7. szám közötti parkolók felújításának tervezését is, Nyőgéri Lajos alpolgármester képviselői keretéből.
  • A Bánki Donát iskola előtt még nem alakítottak ki Kiss and Go parkolókat, a következő tanév kezdetéig a Zipernovszky utcában ezt is megteszik.

Korábban elhangzott, hogy a régi vásárcsarnok helyére szolgáltatóközpont, majd egy újabb interjú alapján hotel épülhet. Hogy haladnak jelenleg az ezzel kapcsolatos tárgyalások?

  • „Továbbra is abban gondolkodunk, hogy ezen a területen szálloda épüljön, erre mutatkoznak valós piaci igények. Ezt támasztja alá, hogy számos befektető érdeklődött az elmúlt években belvárosi hotelépítés iránt. Jelenleg is tartanak ilyen tárgyalások, két befektetővel is folyamatosak az egyeztetések, heti szinten tartjuk a kapcsolatot velük. Ha ezeknek a tárgyalásoknak lesz konkrét eredménye, akkor arról beszámolunk majd a nyilvánosság előtt.”

2020-as hír, hogy leálltak az építési munkálatok az eredetileg 2021-re tervezett Thyssenkrupp gyár esetében, ekkor az Önkormányzat közleményében az állt, hogy 1,5-2 év késéssel épülhet meg a gyár. Várható, hogy az építkezés újraindul és valóban idén vagy jövőre be is fejeződik?

  • A gyár alapkövét 2019 kora tavaszán helyezték el. 2019 őszén, ahogy minden pécsi befektetővel, úgy a Thyssenkruppal is felvették a kapcsolatot. A tulajdonosok már akkor jelezték, hogy számukra fontos a pécsi fejlesztési helyszín, és stratégiai partnerként tekintenek a városra. Ezt igazolja, hogy azóta már kétszer vásároltak újabb telkeket a Déli Ipari Parkban.
  • „Folyamatos a kapcsolattartás velük, legutóbb a cég legmagasabb szintű vezetői érkeztek Pécsre tavaly év végén. Akkor megtekintették a telkeket és tárgyaltunk is velük. Azt mondták, hogy a jövő autóihoz szeretnének egyedülálló alkatrészeket gyártani Pécsett, ennek időzítéséről még nem döntöttek. Látni kell, hogy ez olyan üzleti döntés, amit a cég vezetői önállóan hoznak meg. Mi ebben támogatni tudjuk őket, és továbbra is minden támogatást megadunk nekik.”

A Déli Ipari Parkban még 2014-ben az Auchan vásárolt először egy 56 hektáros területet, ezen kívül egy korábban a Cora által megvásárolt szintén infrastrukturálisan jó helyen lévő közművesített telek (az üszögpusztai körforgalom környékén) is a vállalat birtokába került korábban. Mivel az utóbbi 10 évben egyik területen se történt építkezés, van a városnak lehetősége arra, hogy ezen területek fejlesztését előre mozdítsa?

  • „Elég kevés lehetőségünk van arra, hogy ezeket a fejlesztéseket ösztönözzük. Tárgyaltunk a területek tulajdonosaival, ismerjük a problémáikat, együtt gondolkodtunk velük ezek megoldásáról. Ugyanakkor ezek a területek magánkézben vannak, így a befektetők döntenek a sorsukról.”

A 2021 végén többségi állami tulajdonba került repülőtér fejlesztése mikor kezdődhet el?

  • A Pécs-pogányi repülőtér többségi tulajdonjoga 2021 végén került az államhoz.
  • A kormányzati szervek között azóta többször gazdát cserélt a reptér, amely jelenleg a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz tartozik.
  • A repülőtér fejlesztéséhez szükséges koncepció már elkészült, hogy ezt mikor kezdi megvalósítani a többségi tulajdonos, az az ő, tehát a kormány döntése.
  • „Mi megtesszük, ami tőlünk telik. Dolgozunk például azon, hogy a repülőtér közelébe befektetőt telepítsünk, de a repülőtér fejlesztésnek előmozdítására kisebbségi tulajdonosként kevés ráhatásunk van.”

Vannak a városnak arra vonatkozói tervei, hogy az alapítványi kézbe került, volt Tüdőszanatórium felújítását felgyorsítsák, esetleg az épületet megvásárolja és tovább értékesítése más célokra való felhasználásra? 

  • „Mind a Pécsi Tudományegyetemmel, mind az egyetemet működtető alapítvánnyal élő a kapcsolatunk, folyamatosan egyeztetünk egymással. A megbeszéléseken nem merült fel a Tüdőszanatórium hasznosításának kérdése. Az önkormányzatnak nincsenek erre vonatkozó tervei.”

Mikorra várható a Diána téri piac fejlesztése, valamint a vásártér felújítása, fejlesztése?

  • „A Vásártér fejlesztése kapcsán azt tudom elmondani, hogy rengeteg munkával elkészítettük Pécs fenntartható városfejlesztési stratégiáját, amely a 2021-2027-es uniós fejlesztési ciklus pécsi fejlesztési irányait összegzi. Pécs egyelőre 23,5 milliárd forintnyi TOP+ forrást kapott. Ebben a tervben szerepel a Vásártér fejlesztése. Ahogy megszokhatták, a lakosság bevonásával tervezzük meghatározni a vásártér fejlesztésének részletes tartalmát.”
  • Schmuck Roland kertvárosi önkormányzati képviselő közreműködésének köszönhetően, a környék lakossági igényeivel összhangban döntöttek a Diána tér fejlesztéséről. Az ehhez szükséges forrásokat átcsoportosították.
  • Elkészíttették a piac engedélyes és kiviteli terveit. A tervező, a PVH és képviselő konzultált az árusokkal egy mindenki számára elfogadható koncepcióról. A Diána téri piac felújítására meghirdették a kivitelezői közbeszerzést, a vállalkozóknak áprilisig van lehetőségük ajánlatot beadni. Arra számítanak, hogy idén májusban elkezdődnek a munkák és év végére befejeződhet a beruházás.

A városinfó első része itt véget ért, a következő részben a városüzemeltetéssel kapcsolatos kérdések jönnek.

Hirdetés