Hirdetés

Ahogy a legutóbbi, április elsejei Online Városinfóról írt részletes beszámolónk elején jeleztük, a március 21-ei határidőig minden eddiginél több, összesen csaknem 70 kérdés érkezett Péterffy Attila számára, ezért a polgármester két részletben válaszolta meg azokat Facebook-oldalán közzétett videóiban. Az alábbiakban az aktuális Városinfó április 10-én megosztott „második felvonásában” elhangzottakat újfent témákra bontva, a lényeget pontokba szedve összegezzük.

BEVEZETŐ – KORÁBBI KÉRDÉSEK

Péterffy Attila bevezetőjében korábbi, még a februári Városinfón felvetett problémákra adott választ:

  • Egy taxisok helyzetével foglalkozó kérdés kapcsán elmondta, hogy a Biokom Nkft. vezetője márciusban egyeztetett a pécsi taxitársaságok képviselőivel, kérésükre pedig a drosztok lekopott jelöléseit újrafestik, a forgalmas drosztokhoz kukát helyeznek ki, és a taxik könnyebb közlekedése érdekében áttekintik több droszt környékének forgalmi rendjét. A közterülethasználati díjak kapcsán a taxivállalatok vezetői nem kértek drosztdíj-kedvezményt, mindössze azt, hogy az idei díjat részletekben fizethessék be, ennek feltételeit a Biokom Nkft. megteremti.
  • A Lőtéri dombok mögött lévő kiskertekhez vezető földút martaszfaltos javítása március végén megtörtént, a kerttulajdonosok számára a Melinda utcai garázssorhoz hulladékgyűjtő konténert helyeznek ki.
  • A rácvárosi templom melletti utcában a kérésnek megfelelően még márciusban megtörtént a hulladékgyűjtő edény kihelyezése.
  • A Maléter Pál – Littke József utcák kereszteződésében lévő gyalogátkelőhelyen április első napjaiban a járdaszegély akadálymentesítésével is elkészültek.
  • Az uránvárosi buszpályaudvar melletti távolsági buszváróval kapcsolatban felvették a kapcsolatot a megállót elbontó céggel, ebben az ügyben még zajlanak az egyeztetések arról, hogy miként lehet visszahelyezni a beállót.

Mint mondta, fentiekből látszik, hogy a városvezetés lehetőségeikhez mérten igyekszik megoldást találni a jelzett problémákra, ezért arra bíztatta a nézőket és a pécsieket, hogy továbbra is küldjék el kérdéseiket.

-Ezek a kérdések ugyanis akciókat eredményeznek, ha van lehetőségünk, akkor rövid időn belül cselekszünk, és megoldjuk a felvetett problémákat – emelte ki.

Ezt követően a polgármester rátért az aktuális, új kérdésekre, amelyeket legutóbb a városüzemeltetéssel és városfejlesztéssel kapcsolatos témákkal fejezett be.

https://www.pecsma.hu/top/varosinfo-oltas-koltsegvetes-vasarter-kedvezmenyek-es-tamogatasok-fejlesztesek-es-tervek/?preview_id=561303&preview_nonce=445c135440&post_format=standard&_thumbnail_id=557078&preview=true

ÚT- ÉS JÁRDAJAVÍTÁS

„A Keszüi úton az óriási platánok mindent tönkretettek, 50 éve senki nem foglalkozott a járda állapotával, már nem lehet végigtolni egy babakocsit, esőben meg a gyalogosoknak ki kell menniük az úttestre, ha nem akarnak elmerülni a vízben. Tervezik a probléma megoldását?”

  • A Keszüi út utcaképét meghatározzák a régi platánfák, amelyek koruk ellenére jó állapotban vannak, ezért kivágásuk szakmai szempontból nem indokolt.
  • Az északi oldalon lévő 98 darab platánfát 2016 őszén a Biokom NKft. munkatársai ifjító metszéssel vágták vissza, azóta évente gondoskodnak a fák karbantartásáról.
  • Ezen a szakaszon arról kell gondoskodni, hogy a fák gyökerei ne tegyék újra hullámossá a járdát, ezért a felújítás mintegy 27 millió forintba kerülne. Erre a forrás az idei költségvetésben nem áll rendelkezésünkre, a későbbiekben viszont betervezik ezt a beruházást.

„Tervezik-e felújítani a Mohácsi úti kereszteződés Mentavill oldali részét?”

  • Köszöni a jelzést, tapasztalta, hogy ezen a szakaszon hullámos az útburkolat, és mint mondta, valóban indokolt lenne a cseréje.
  • Bár a 6-os főutat és a Mohácsi utat is az állam üzemelteti, a kettőt összekötő szakasz mégis a Biokom Nkft. kezelésében van.
  • Az alig száz méteres szakasz felújítása mintegy 10 millió forintba kerülne, erre az idei költségvetésben nincs elkülönítve forrás, 2022-ben szeretnék elvégezni a szakasz javítását.

„A Nagykozári úton hogyan lehetne lassítani a forgalmat? Végig 40-es tábla van kint, a buszfordulótól kifelé viszont úgy mennek, ahogy bírnak.”

  • A Nagykozári út forgalmi rendjét a Biokom NKft. nemrég felülvizsgálta, és a szakértők megfelelőnek találták a jelenlegi szabályozást.
  • Itt a Szöcske utca és a Cinege utca közötti útszakaszon van érvényben sebességkorlátozás. Ezen kívül még például sávelhúzással, vagy sebességcsökkentő bordák kihelyezésével lehetne csökkenteni az autók sebességét, ám előbbi a szakértők szerint nem elég hatékony, utóbbi pedig amellett, hogy zavarná a lakókat a hangerővel, még a téli síkosságmentesítést is megnehezítené. Alaposan körbejárták tehát a szakértők a kérdést, de további sebességkorlátozó intézkedést nem tartottak indokoltnak.
  • Levélben kérte a Pécsi Rendőrkapitányságot, hogy az érintett szakaszon végezzenek fokozott sebességmérést.

„A Nagykozári út több mint felén nincs biztonságos járda, a gyalogosok az úttest szélén közlekednek. Várható járda kiépítése?”

  • Igen várható. Ebben az évben a Biokom Nkft. várhatóan a Bor utca és a Barázda utca közötti szakaszt építi meg. A 90 méter hosszú és másfél méter széles szakasz megépítését Sík László, a terület önkormányzati képviselője saját keretének terhére támogatja.
  • A Nagykozári úton emellett megállni tilos táblákat helyeznek ki azért, hogy amíg nincs járda, addig a széles padkán legyen lehetőség a gyalogosok közlekedésére.

„Terveznek zebrát (akár lámpás kereszteződést) az Atléta- Csend és a Huszár utca közt a 6-os útra?”

  • A 6-os főút városon átvezető szakaszát nem az önkormányzat, hanem az állami közútkezelő üzemelteti.
  • Arra kérte munkatársait, hogy a következő hetekben mérjék fel egy gyalogátkelőhely kialakításának indokoltságát a területen. Ha valóban jogos a kérés, akkor kezdeményezni fogják a zebra kialakítását az állami közútkezelőnél.

„Tervez-e a város átfogó útfelújítást? Egyre rosszabb állapotban vannak az utak szerte a városban. Ez kátyúzással már nem orvosolható!”

  • Az útfelújításra vonatkozó szándékuk nem kérdéses, az úthálózat valóban rossz állapotban lévő szakaszait mindenképpen szeretnék felújítani.
  • Azon dolgoznak, hogy legyen erre pénze a városnak. Ezzel párhuzamosan megtették, amit lehetett: a Biokom Nkft. vezetése kérésére összeállította a következő négy év átfogó városi útfelújítási programját.

„Az Atléta utca burkolatát nem tervezik felújítani?”

  • Megismételte a fentieket: amint lesz forrás erre, nekilátnak az útfelújítási program végrehajtásának, de akkor sem tudják majd a város összes útburkolatát felújítani, hanem csak a forgalmas, és nagyon rossz állapotú utakat.
  • A programban az Atléta utca felújítása ebben a ciklusban nem szerepel.

„Tervezi a város Kaposvárt gyorsforgalmi úttal összekötni?”

  • Egyeztettek erről a témáról Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével, aki azt ígérte, hogy az M9-es sztrádaépítésre vonatkozó fejlesztési koncepciójában a Pécs és Kaposvár közötti gyorsforgalmi út megépítésére javaslatot tesz. Ezt a javaslatot Péterffy Attila támogatta, és a jövőben is támogatni fogja.

„Lesz lehetőség rá, hogy sokkal több összefüggő és átfogó bicikliút-hálózat jöjjön létre? Ez az iparterületeket is érintheti?”

  • A városi kerékpárút-hálózat fejlesztésére még az előző városvezetés fogadott el egy stratégiát, ennek felülvizsgálatát megkezdték.
  • A 2021-27-es EU-s fejlesztési ciklusban további kerékpárút-fejlesztési projektek támogatására szeretnének pályázni, összességében nagyságrendileg 2,5 milliárd forint értékben.
  • Arra a kérdésre, hogy az iparterületeket is sikerül-e bekapcsolni a kerékpárút-hálózatba, csak a pályázatok elbírálását követően tud majd választ adni, de azokat még meg sem hirdették.

„Terveznek-e a jövőben körforgalmat a Budai vámnál a 6-os út és a Komlói út csomópontjánál?”

  • A 6-os főút és a 66-os főút városi szakaszai egyaránt az állami közútkezelőhöz tartoznak, a csomópont fejlesztéséről az állam dönt.
  • Az állami közútkezelőnél kezdeményezték a csomópont közlekedési rendjének felülvizsgálatát.

„A Ditz-Malom utca állapotára szeretném felhívni a figyelmét, és érdeklődni szeretnék, hogy várható-e változás. A Sportolda nagy forgalma óta az amúgy is döcögős út minősége sokat romlott. Véleményem szerint a 18-22 számú társasháznál hiányzik egy lámpa az oszlopról a közvilágításban. Kérem, vizsgálják meg, hogy a meglévő oszlopra helyezhető-e lámpa.”

  • A hiányzó lámpatestet a Biokom NKft. április végéig pótolja, az útburkolat javítását pedig a cég beütemezte.
  • A teljes útfelújításra viszont ebben a ciklusban nem lesz pénze az önkormányzatnak.

„A Jakabhegyi út autóval már szinte járhatatlan, olyan rossz állapotban van, a legtöbb szakaszán ráadásul „egysávos”, gyalogos közlekedés esetén pedig gyakorlatilag életveszélyes. Ugyanakkor a forgalom egyre nagyobb, hiszen sorra épülnek be az útra vezető kis utcák, közök. Tervezik a probléma megoldását?”

  • Sokat jár a környéken, ezért a választ a személyes véleményével kezdte: meglátása szerint ehhez az úthoz a mecseki dűlőutakhoz hasonlóan nem szabad hozzányúlni, nyomvonalukat így kell elfogadni, és ennek megfelelően dönteni a használatukról, vagy az elkerülésükről.
  • Ha mindenki betartja a közlekedési szabályokat, különösen a sebességkorlátozást, akkor a Jakabhegyi út és a többi hegyi dülőút is be tudja tölteni a funkcióját a jövőben is.
  • Az útburkolat javítását ugyanakkor fontosnak tartja, a karbantartást a Biokom NKft. a kátyúzási munkái közé beütemezte. Az út teljes felújítására azonban jelenleg nincs forrása az önkormányzatnak.

„Milyen megoldásokon gondolkodik a városvezetés az Ürögi fasor 200 méteres szakaszának lezárásáról? Az út valóban rendkívül rossz állapotban van, de még mindig jobb megoldás, mint a semmi. Az útszakasz lezárásával elszigetelődött a városrész lakossága, sokkal nagyobb kerülőket kell tenni, és hatalmas nyomás nehezedik a Gyöngyvirág utcában élőkre.”

  • Az Ürögi Fasorral kapcsolatban Ágoston Andrea és Siposné Bikali Éva, a terület önkormányzati képviselői tavaly ősszel megkérdezték a környék lakóinak véleményét: a helyi szavazáson minimális különbséggel a lezárást támogatók kerültek többségbe. Akaratuknak megfelelően a Biokom Nkft. lezárta az utat, így az átmenő forgalom megszűnt.
  • Megkéri Ágoston Andreát és Siposné Bikali Évát, hogy idén ősszel szervezzenek újabb helyi szavazást az Ürögi fasorról, akkor már kellő tapasztalat birtokában mondhatnak újra véleményt a környék lakói.

KORÁBBAN IS FELTETT KÉRDÉSEK – ÚJ FEJLEMÉNYEK

Több olyan kérdés is érkezett, amelyeket korábban, a decemberi Városinfón már megválaszolt, ezeket a kérdéseket most ismét felolvasta:

  • „A Szentlőrinci úton élek, és kérdésem, hogy nekünk nem jár meg semmi, csak fizessük az adókat? Se járda, se szennyvízcsatorna, se vezetékes víz, csak a pénzünk kell?„
  • „A Magyarürögi úton tavaly elindított vízelvezetés, és járda-kialakítást mikor tervezik folytatni? Terveznek-e további okoszebra-átalakítást és körforgalom-építést például a Magyarürögi út és a Szigeti út kereszteződésében?”
  • „A Rétszél utca közvilágítása, aszfaltozása 20 éve aktuális lenne a forgalom miatt. Tervezik megoldani?”

Mint mondta, a fenti ügyekben nincs új fejlemény. Néhány, szintén már korábban is feltett kérdésben viszont történt előrelépés, ezekre újra kitért.

„A magántulajdonban lévő korábbi Panelgyár területét tervezi-e hasznosítani a tulajdonos? Ha nem, tervezi-e a megvásárlását az önkormányzat, hogy az később hasznosuljon?”

  • A 3,3 hektáros terület valóban magántulajdonban van, tulajdonosa nemrég vásárolta meg az ingatlant, amelynek fejlesztéséről részleteiben még nem döntött.
  • A terület megvásárlását az önkormányzat nem tervezi, mivel nem ezen a területen szeretnének fejlesztéseket végrehajtani.

„Ismét elviselhetetlen a helyzet Kertvárosban a varjak miatt. Tudnak tenni valamit ez ellen a probléma ellen?”

  • A varjak védett madarak, ezért szigorú szabályok alapján lehet csak beavatkozni.
  • A fészkeket csak az év utolsó hónapjaiban lehet eltávolítani ott, ahol azok közegészségügyi veszélyt jelentenek. Tavaly 26 darabot távolítottak el a Biokom Nkft. munkatársai.
  • Jelenleg a fészekkezdemények eltávolítása zajlik, eddig 30 ilyet szedtek le a pécsi fákról. Fontos azonban látni, hogy ez valójában szélmalomharc, hiszen a madarak ettől még nem költöznek el, legfeljebb egy másik fára teszik át fészküket.
  • Ahogy azt a tavaly áprilisi Városinfón már elmondta: nincs „átütő megoldás” a problémára, és arra kérte a nézőket, hogy valaki tud ilyet, jelezze a városvezetés felé.

„Ön azt mondta az előző Online Városinfón a válaszában, hogy a tulajdonos gondozza a Balokány területét, holott az lepusztult, gondozatlan. A régi fürdő tulajdonosa szépen hagyta tönkre menni az ingatlant, így a kérdésem továbbra is az, hogy a városvezetés miként fogja ezt a szégyenletes és felháborító állapotot megszüntetni a Zsolnay-negyed meg a 6-os főút tőszomszédságában?”

  • „A pécsi önkormányzat tiszteletben tartja a Balokányfürdő tulajdonosával korábban megkötött szerződést” – mondta.
  • Ebben a szerződésben nincs semmilyen jogi eszköz arra vonatkozóan, hogy az önkormányzat kikényszerítse a műemlék-épületegyüttes felújítását.
  • Két dolgot tehetnek, vagy visszavásárolják a területet, amire nincs pénzünk, vagy elérik, hogy a tulajdonos tartsa rendben a zöldterületet. Ez utóbbiban a tulajdonost „nem kell noszogatni”, a zöldterület karbantartása folyamatos.

„A város főtere, dísztere nem gördeszka, vagy mountain bike pálya. Szerintem ennek nem itt a helye. Ön mit gondol erről?”

  • „Egyetértek, nem az, a főtér valóban nem gördeszka, vagy kerékpárpálya.”
  • Ugyanakkor a véleménye nem változott: a járvány a fiatalok számára is megterhelő, ezért türelmesnek kell lenni velük. A város főterén alkalomszerűen gördeszkáznak a fiatalok, ami nem tilos, de a sporttal nem veszélyeztethetik sem a járókelők biztonságát, sem a műemlékek állapotát. Ezt rendszeresen ellenőrzik a közterület-felügyelet járőrei.

POLITIKA / ÁTVILÁGÍTÁS

„Folynak az elszámoltatások, aki bizonyíthatóan bűnös, azt el is ítélik majd, de engem az érdekel, hogy az eltulajdonított közpénzből mennyi kerül vissza a város kasszájába és mikor?”

  • „Köszönöm a kérdést, engem is ez érdekel a leginkább. Mi azon dolgozunk, hogy a lehető legtöbb közpénz a lehető leghamarabb kerüljön vissza a pécsi önkormányzathoz. Bízom benne, hogy az igazságszolgáltatás valamennyi szereplője becsülettel végzi a dolgát ezekben az ügyekben is” – mondta.

„Mi indokolta a képviselők bérének újbóli emelését, ezzel támadási felületet adva annak a képviselőcsoportnak, akik ugyanezt az analógiát követték hosszú időn keresztül?”

  • A közgyűlésben 2019-ben hoztak határozatot arról, hogy a tiszteletdíjakat a minimálbérhez kötik.
  • Mivel a minimálbér a kormány döntésének megfelelően évről évre változik, ezzel együtt automatikusan változik a képviselői tiszteletdíjak mértéke is.
  • A képviselők tehát 2021-ben sem döntöttek a saját bérük emeléséről, mert az a minimálbér emelkedése után automatikus volt.

KÖRNYEZETVÉDELEM

„A Basamalom úton nagy erőkkel megkezdődtek a munkálatok a nem messze lévő Balokány mögötti területen. Úgy értesültem, hogy az eddig fel nem használt területet beépítik irodaházakkal és összekötik a Tüskésréti úttal. Ez a terület, ahol a munkákat megkezdték, gazdag élővilággal rendelkezik és rengeteg madárnak, állatnak ad otthont. Nagyon kevés ilyen terület található már a városon belül és kívül is, lehet erre valami alternatív megoldást találni?”

  • Ezen a területen, az egykori Zsolnay-focipálya területén az elmúlt több mint tíz évben illegális hulladékhegy keletkezett.
  • A Biokom NKft. sikerrel pályázott az Innovációs és Technológiai Minisztérium illegális hulladéklerakók felszámolására kiírt támogatására. A 18,2 millió forintos támogatás felhasználásával március második felében több mint 6700 tonna hulladékot szállítottak el a volt focipálya környékéről.
  • „A terület ezzel újra gondozott zöldterületté vált, bízom benne, hogy nemcsak a pécsiek, hanem a környék gazdag állatvilágának örömére is.”
  • A továbbiakban heti rendszerességgel ellenőrzik a Biokom Nkft. munkatársai és a közterület-felügyelet járőrei is a területet azért, hogy ne váljon újra szemétlerakóvá.

„Érdekelne, lesz változás a folyamatos kertihulladék-égetés kapcsán? A deindoli városrészen napi szinten lehet látni a füstölgő kerteket, elég sűrűn vasárnap is, pedig a zöldhulladék-szállítás tökéletesen működik. Mit lehet ezzel kezdeni?”

  • A kerti hulladék égetésének tilalmát 2019-ben vezette be az önkormányzat.
  • A háztartásokban keletkező kerti hulladékot a Dél-Kom NKft. rendszeres zöldjárata szállítja el.
  • Ahol a szolgáltatás nem elérhető, ott rövidesen ezer komposztládát osztanak ki, így a pécsiek helyben tudják hasznosítani a zöldhulladékot.
  • Emellett a három pécsi hulladékudvaron is leadható a kerti zöldhulladék, ez a szolgáltatás érvényes hulladékszállítási szerződést felmutatva ingyenes.
  • Egyébként, ha illegális kertihulladék-égetésről érkezik bejelentés, akkor a közterület-felügyelet járőrei kimennek, és eloltatják a tüzet, ha pedig ez nem sikerül, akkor a szabálytalankodót feljelentik a katasztrófavédelemnél, ahol eljárást indítanak az ügyben.

„Mit szándékoznak tenni városunk tisztább levegőjének érdekében? Köztudott, hogy a város levegő minősége az egészségügyi határérték felett van éves szinten nagyjából 260 napon át. Ez kritikus kérdés az egészség védelmében minden polgár számára.”

  • Pécs valóban azok közé a városok közé tartozik, ahol a levegőminőség védelmére különös figyelmet kell fordítani, ezt jelzi, hogy a Szabadság úti mérőállomás adatai alapján 2020-ban 25 olyan nap volt, amikor a szállópor mennyisége meghaladta az egészségügyi határértéket. A város levegőminőségének javítása mindenképpen indokolt, a kérdés ebből a szempontból jogos, ezt kiemelt feladatként kezelik.
  • „Közismert, hogy a rossz levegőminőséget a közlekedés és a fűtés okozza Pécsett, ugyanakkor azt remélem, hogy mindenki látja, aktívan teszünk azért, hogy a helyzeten javítsunk” – fogalmazott.
  • A közlekedést illetően már az előző városvezetés megkezdte az elektromos buszok beszerzését, ezt folytatni szeretnék, a következő beszerzéssel érkező e-buszokkal a leginkább környezetszennyező, régi járműveket váltják majd ki.
  • Folyamatosan ösztönzik a kerékpáros közlekedést, a szintén az előző városvezetés által kezdett kerékpárút-fejlesztéseket folytatják, és továbbiakat is terveznek 2021 és 2027 között.
  • Az Európai Unió Helyreállítási Alapjából egy okosközlekedési-rendszer kialakítására pályáztak, amely úgy irányíthatja a város forgalmát, hogy a lehető legkevesebb legyen a károsanyag-kibocsátás.
  • Szintén a Helyreállítási Alapból tervezik a város teljes közigazgatási területére kiterjeszteni a zöldhulladék gyűjtőjáratot. Ez egyébként jelenleg Pécs területének 97.3 százalékát lefedi, a maradék 2,3 százaléknyi területet is szeretnék bevonni a szolgáltatásba.
  • „A rémhírekkel szemben nem pusztítjuk a fákat, hanem telepítjük őket, tavaly október óta több mint 600 csemetét ültettünk a városban” – emelte ki.
  • A HungAIRy LIFE pályázat keretében további levegőminőség-védelmi akciókat, így például zöldterület-fejlesztést, szemléletformálást hajtanak végre, és okosparkolási rendszert vezetnek be.

„Szeretném megtudni, hogy az István-aknán élők mikor fognak megszabadulni a rákkeltő palától, ami a bánya tetején oszladozik?”

  • István-aknán az egykori bányaépület egy budapesti befektető magántulajdonában van.
  • Egyeztetni fognak a tulajdonossal, és megpróbáljuk arra ösztönözni, hogy cserélje ki az egészségre veszélyes tetőt.
  • A felújítását nehezíti, hogy az ingatlan ipari műemlék, ezért speciális szabályok vonatkoznak rá.

SPORT

„Ha felépül egyszer az új stadion, a mostani hasznosításra van-e terv?”

  • A jelenlegi PMFC Stadion működtetése egy többoldalú, az önkormányzat, a PSN Zrt., a Pécsi Tudományegyetem, a PEAC és a PVSK fejlesztéseit összehangoló megállapodás keretében az egyetemhez kerül majd.
  • Információi szerint az egyetem a területet továbbra is sportolási célra hasznosítaná, Sportsziget néven.

„2020 novembere óta, a veszélyhelyzet bevezetésével a sportlétesítmények használata erősen korlátozott, azokat csak igazolt sportolók vehetik igénybe. A Pécsi Vörös Meteor Úszó Szakosztályánál azt tapasztaljuk, hogy a létesítményeket a PSN Zrt. a többi városi tulajdonú üzemeltető cég jóváhagyásával szinte teljesen kisajátítja magának, miközben a használók száma jelentős mértékben csökkent, azokat az „átlagpolgárok” és amatőr sportolók nem használhatják. Ezzel a városban működő civil szervezetek, sportegyesületek, sportolók nehéz helyzetbe kerültek. A létesítményekért a civil szervezetek fizetnének, ezzel is hozzájárulva a város költségvetéséhez. Miért lehetetleníti el a PSN Zrt. a kisebb kluboknál a sportolási lehetőséget?”

  • „Jó hírem van: a PSN Zrt. nem akarja egyik pécsi sportszervezet munkáját sem ellehetetleníteni, és nem is teszi ezt. Úgy tudom, a Vörös Meteor Úszószakosztály azért került nehéz helyzetbe, mert a járvány miatt bezárt az egyetemi uszoda, ahol korábban edzettek. A PSN Zrt. ebben a helyzetben segítséget nyújtott az egyesületnek, és időpontokat ajánlott fel számukra, a Hullámfürdőben keddenként reggel két órás, az ANK uszodában pedig munkanapokon koraeste két-két órás idősávban. Ha a PSN Zrt. által nyújtott segítséget nem találják elegendőnek, akkor javaslom, hogy az alapproblémát oldják meg, és az egyetemi uszoda újranyitása érdekében keressék meg az egyetemet működtető szaktárcát, az Emberi Erőforrás Mininsztériumot” – fejtette ki a polgármester.

EGYÉB KÉRDÉSEK

„Miként lehetséges, hogy Pécs belvárosában egy eddig lezárt és évtizedek óta lakatlan ingatlan (Perczel u. 33.) kapuját eltávolították, és hetek óta drogosok tanyájává vált?”

  • Az említett ingatlan nem önkormányzati tulajdon, ezért közvetlen ráhatásuk nincs az ott történtekre.
  • Levelet írtak a tulajdonosnak, amelyben azt kérték, gondoskodjon az ingatlan biztonságos zárásáról és arról, hogy illetéktelenek semmilyen módon ne juthassanak be az épületbe.

„Engem aggaszt, hogy elviszik a légimentőket Pécsről Szekszárdra. Miért? Itt a teljesen felújított klinikai központ, jól felszerelt eszközökkel, itt az egyetem. Politikai döntés? Van mód ezt megakadályozni?”

  • Jelenleg még Pogányból szállnak fel a mentőhelikopterek, de valóban szó van róla, hogy a légimentő-bázist elköltöztetik.
  • Az önkormányzatnak nincsenek eszközei ennek megakadályozására.
  • A Pécs-pogányi repülőtér fejlesztéséről folyamatosan egyeztetnek a kormánnyal, a következő megbeszélésen a légimentő-bázis visszaköltözésének kérdését is napirendre fogják tenni.

„A Szigeti út felújítása miatt éppen akkor terelik a kocsikat a 6-os főútra, amikor ott is javításokat végeznek. Sokszor van emiatt torlódás. Mi lesz a megoldás?”

  • A Szigeti úti kerékpárút-építés és vízvezeték-rekonstrukció a terveknek megfelelően halad, sőt, az első ütem az előre tervezettnél mintegy két héttel korábban lett kész.
  • Mivel a munka csak teljes útzár mellett oldható meg, ezért a forgalmat valóban a 6-os főútra terelik a Szántó Kovács János utca és a Tüzér utca között.
  • A 6-os főutat az állami közútkezelő üzemelteti, a cég a megsüllyedt és balesetveszélyes aknafedelek javítását végezte az elmúlt hetekben.
  • Megkeresték az állami közútkezelőt, ahol kérésükre közölték, hogy tervezett munkáikat elhalasztják a Szigeti út felújításának befejezéséig, ott csak akkor lesz útjavítás, ha balesetveszélyt kell elhárítaniuk. Ezzel sikerült gondoskodni arról, hogy a terelőútvonal jól használható legyen, és csökkenjen a forgalmi dugók kialakulásának esélye.

-Kérem, hogy vigyázzanak magukra és szeretteikre és kérem, hogy a járvány terjedésének lassítása érdekében hozott védelmi intézkedéseket tartsák be, vagyis viseljenek maszkot, sűrűn fertőtlenítsenek és tartsanak megfelelő távolságot. Egyúttal arra bíztatok minden pécsit, hogy regisztráljon, és oltassa be magát, mert a szakemberek egyöntetű álláspontja alapján végérvényesen csak az oltással lehet megfékezni a koronavírus-járványt – mondta a videó zárásaként Péterffy Attila.

Az áprilisi, két részes Online Városinfó ezzel véget ért, de a polgármester májusban újra válaszol a pécsiek kérdéseire.

Hirdetés