Hirdetés

A Fidesz pécsi szervezete pár napja adott ki egy felháborodott hangvételű, tényeket viszont mellőző közleményt a Péterffy Attila polgármester által elrendelt, önkormányzati cégeket érintő átvilágítás-sorozattal kapcsolatban. Közleményüket ebben a cikkünkben veséztük ki. A városvezető frakciók pedig kedden reggel kiadott sajtóközleményükben írnak arról, hogy miért „fájhat” a helyi Fidesznek a választási kampány során beígért elszámoltatás. A közleményt változtatások nélkül közöljük. 

„Embert barátjáról – ezért fáj a Fidesznek az elszámoltatás

Minden olyan kirobbanó botránnyal, feljelentéssel és nyomozással hangosabb lesz a pécsi Fidesz képmutató méltatlankodása, amelynek alapját a városvezetés által ígért és elindított átvilágítás adja. Érthető a kétségbeesésük: a hatóságok már most majdnem egymilliárd szőrén-szálán eltűnt pécsi adóforint ügyében nyomoznak, és a számláló csak pörög tovább.

Boszorkányüldözés, vádaskodás, rágalmazás, „tisztességes szakemberek” kikészítése – egyre erősebb kifejezéseket használ a pécsi Fidesz és lakájmédiája a városvezetés által már a választási kampányban vállalt, majd megindított átvilágításra.

Arra, hogy a Fidesz milyen embereket is tart tisztességesnek, majd a nyomozások választ adnak. Ha már ők nevezték ki őket, az ő városvezetésük, felügyeletük alatt dolgoztak, akkor fogják is a kezüket, ez a legkevesebb – „Embert barátjáról…”, tartja a mondás.

A tények viszont makacs dolgok, úgyhogy most beszéljenek azok. Mutatjuk, hogy a pécsi önkormányzati cégek átvilágítása nyomán jelenleg milyen összegű cselekmények miatt folyik nyomozás (millióra kerekítve):

  • Tettye Forrásház – 120 millió forint
  • Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. – 346 millió forint
  • Tüke Busz Zrt. – 135 millió forint
  • Zsolnay Örökségkezelő NKft. – 330 millió forint.

Ez összesen 931 millió forint, majdnem másfélszer annyi, mint a Volvo-botrányban eltüntetett közpénz. Ez nem a sejtések, a talánok összege: ezekben az ügyekben már nyomoznak a hatóságok.

Pécs város vezetése eltökélt abban, hogy akikről kiderül: hanyagul, hűtlenül kezelték a pécsiek vagyonát, azokat felelősségre kell vonni. Eltökélt abban is, és meg is tesz ennek érdekében mindent, hogy ezekből a forintokból minél több visszakerüljön a pécsiekhez. Sőt, eltökélt abban is, hogy olyan tíz év után, amihez hasonlót a tatárjárás óta nem láttak, visszakapják a pécsiek a büszkeségüket is, azzal az érzéssel együtt, hogy a városnak újra van gazdája. Olyan, aki nem néz félre szemlesütve, ha a közvagyonról van szó.

Pécsiség mindenkor!

A Demokratikus Koalíció,

a Jobbik Magyarországért Mozgalom,

a Momentum

és a Magyar Szocialista Párt pécsi frakciói”

Hirdetés