Hirdetés

Az elmúlt évtizedek legnagyobb bravúrját érte el a magyar labdarúgó válogatott ma este. Marco Rossi együttese 4-0-re nyert Anglia ellen idegenben, a Nemzetek Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, ezzel pedig vezeti is csoportját a nemzeti tizenegy.

Már önmagában az is nagy bravúr volt, hogy a magyar válogatott a bivalyerős Nemzetek Ligája csoportjában az első három körben négy pontot szerzett – Anglia hazai legyőzésével, és a németek elleni döntetlennel –, és még ezzel együtt sem mert arról álmodni senki, hogy az angolok ellen, idegenben is összejöhet a győzelem.

Nos, így utólag nyugodtan mondhatjuk azt, hogy az álmok ezúttal mégis valóra váltak. Merthogy Marco Rossi csapata tökéletes játékot produkált. Ugyan az ellenfél nagy labdabirtoklási fölényben játszott az első perctől kezdve, mégis csupán negyed órára volt szükség ahhoz, hogy Sallai révén megszerezzük a vezetést. És bár a szünetig az hazaiaknak is akadt egy-egy kisebb lehetősége, mégis teljesen megérdemelt volt a magyar vezetés.

Ami pedig a második félidőben történt, az bizony máris beíródott a magyar futball történelem könyvébe. Anglia ugyanis elég görcsösen próbálkozott csupán, Szalaiékon pedig olyan nyugalom tükröződött, hogy érezni lehetett, itt nagy dolog készül. Így is lett. Jött néhány csere, majd a Szalai Ádám helyére beálló Ádám Martin előbb Sallainak, majd Nagy Zsoltnak adott gólpasszt, így a hajrához érve már 3-0 volt ide. Már ez is hihetetlennek tűnt, hát még az, amikor kicsivel Stones kiállítása után Gazdag hozta a slusszpoént, és a negyedik szöget is beverte Anglia koporsójába.

Magyarország 1953 után tudott nyerni újra Anglia ellen idegenben – akkor egy legendás, 6-3-as győzelemnek örülhettünk. Afelől pedig ne legyen kétségünk, hogy a ma esti végeredményt is emlegetni fogják majd 69 év múlva!

Anglia–Magyarország 0-4 (0-1)
Labdarúgó Nemzet Ligája, A divízió.
Anglia: Ramsdale – Walker, Guehi, Stones, James – Gallagher (Mount, 56.), Phillips, Bellingham (Foden, 68.) – Saka (Maguire, 85.), Kane, Bowen (Sterling, 46.). Szövetségi kapitány: Gerreth Southgate.
Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Schäfer, Styles (Nagy Á., 55.), Nagy Zs. – Szoboszlai (Gazdag, 56.), Sallai (Nego, 78.) – Szalai Á. (Ádám M., 68.) Szövetségi kapitány: Marco Rossi.
Gólok: Sallai (16., 70.), Nagy Zs. (80.), Gazdag (89.).
Kiállítva: Stones (82.).

 

Fotó: CATHERINE IVILL/GETTY IMAGES

 

Hirdetés