5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletVisszavágott a PVSK – 1-1-re áll a pécsi kosárdöntő

Visszavágott a PVSK – 1-1-re áll a pécsi kosárdöntő

A PVSK-Veolia férfikosárlabda-csapata negyven percen át remekül védekezett hazai pályán, és a harmadik negyedben átrobogott az NKA-Pécsen, ezzel 1-1-re alakította a pécsi kosárdöntő állását.

Két pécsi férfikosár-csapat NB I. B-s bajnoki döntője eléggé simán indult szerdán, hiszen az NKA Pécs hazai pályán szabályosan elgázolta a PVSK-t, közel harminc pontot verve a tavaly még az élvonalban szereplő Vasútra. Nem csoda hát, hogy sokan azt gondolták, hamar véget érhet így az egész évben várt finálé – azonban a ma esti második felvonáson a PVSK talán még saját szurkolóit is meglepte. Vagy ha őket nem is, az akadémistákat biztosan.

Pedig nem úgy indult a csordultig megtelt Szamosi Nándor Sportcsarnokban a csörte, ahogyan azt a Vasút elképzelte, hiszen az első percekben az NKA ott folytatta, ahol szerdán abbahagyta. Az első negyed derekán már tizenegy ponttal vezettek a vendégek, ekkor azonban éles fordulatot vettek az események. A PVSK elkezdett ugyanis védekezni, méghozzá nem is akárhogyan. A negyed második felében egyetlen pontot sem engedélyezett ellenfelének, menet közben pedig, szurkolói támogatását kihasználva szép „csendben” kiegyenlített. AZ idézőjel indokolt, hiszen a telt háznyi hazai drukker alaposan kitett magáért, még szerencse, hogy a Verseny utcában kevés a lakóépület, így nem állt fenn annak a veszélye, hogy valaki csendháborítás miatt bejelentést tegyen a rendőrségen.

Tóth Norbert és Antói Csanád (fehérben, előbbi balra) voltak a PVSK védekezésének motorjai

A második negyedben is folytatta a kemény védekezést a hazai gárda, Tóth és Antóni járt az élen ebben a műfajban, igaz az NKA is alaposan összekapta magát, és szintén alig hagyta élni riválisát a saját gyűrűje közelében. A félidőhöz végül úgy értek el a csapatok, hogy a PVSK három ponttal vezetett, de Ivica Mavrenski aligha emiatt volt bosszús. Sokkal inkább azért, mert csapata alapembere, Kerpel-Fronius Gáspár első, sőt második ránézésre is komoly sérülést szenvedett.

Az NKA kezdő irányítója nélkül kicsit szét is esett a harmadik negyedre, amit a PVSK Harler és a gyors egymásutánban négy triplát bevágó Németh  révén igyekezett is kihasználni. Ez olyan jól sikerült a hazaiaknak, hogy az utolsó tíz perchez érve már közel húsz ponttal vezettek! Innen Melegék még megpróbáltak visszajönni a záró felvonásban, és amíg a vendégek két magasembere, Meleg és Djordjevics ki nem pontozódott, úgy is tűnt, hogy akár még csodát is tehetnek. Azonban az utolsó percekre már sok hiba csúszott az idő közben látótávolságon belülre érő NKA játékába, ezt pedig a remek napot kifogó Panthers meg is bosszulta.

Óriási csata folyt a pályán, Meleg Gergő (feketében) volt az NKA legjobbja

A PVSK-Veolia végül kilenc ponttal nyert saját közönsége előtt, így kedden, az NKA Arénában kezdődik minden elölről, a három nyert meccsig tartó párharc állása ugyanis 1-1.

PVSK-Veolia–NKA Pécs 67-58 (18-18, 10-7, 27-11, 12-22)
Kosárlabda-NB I. B Piros csoport, döntő, 2. mérkőzés. Szamosi Nándor Sportcsarnok, 550 néző.
PVSK-Veolia: Halász 8, HARLER 26/3, Molnár M., Bíró O., Horti 9. Cs.: TÓTH N. 9, ANTÓNI 3, NÉMETH A. 12/12, Takács D., Bíró L. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
NKA Pécs: Kerpel-Fronius 6, KOVÁCS P. 13/3, Kollár 4, MELEG 17, Djordjevics 6. Cs.: Lados 6/3, Benke 5/3, Scherer, Meszlényi 1, Rátvay, Kazy. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.

Fotók: Rónási Márton / PVSK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő