Hirdetés

Május 22-én a második és harmadik ütembe lépnek a kivitelezési munkálatok az érintett területen. A részletekről a pécsi önkormányzat tájékoztat.

A munkálatok során szakaszos korlátozásokra lesz szükség, a beruházás ütemezetten valósul meg. A víziközmű-rekonstrukció keleti irányból, a Vadász utcai kereszteződéstől indult március végén és fokozatosan halad nyugat felé. A Kiss Ernő utcában – a Vadász utcától a Vöröskereszt utcáig tartó szakaszon – cserélik a víz- és a szennyvízvezetékeket, nyílt árkos technológiával.

Mivel az utca túlságosan keskeny, így a kivitelezés teljes útzár mellett valósul meg.

Az alábbi térkép a II. és III. ütem május 22. – június 19. között tartó munkáit szemlélteti:

A II. ütemben május 22. és június 5. között a Kiss Ernő utca Rippl-Rónai utca – Csillag utca közötti szakaszán folynak a rekonstrukció kivitelezési munkái a szakasz teljes lezárásával, a Rippl-Rónai utca és Vadász utca közötti részen pedig visszaáll az eredeti forgalom. A munkálatok idején a Béla utca az Újvilág utca és az Endre utca irányából is zsákutca lesz, a Rippl-Rónai utca viszont teljes hosszában átjárható marad, a Kiss Ernő utcánál félpályás útszűkülettel.

A III. ütemben május 22. és június 19. között a Kiss Ernő utca Csillag utca – Dugonics utca közötti szakaszán dolgoznak a szakemberek az egység lezárásával. A munkálatok ideje alatt a Csillag utca teljes mértékben átjárható lesz a Felsővámház utca és az Újvilág utca között, valamint a Dugonics utca is teljes szélességben használható lesz a Felsővámház utca és a Hársfa utca között azonban a Kiss Ernő utcánál félpályás útszűkülettel kell számolni.

A teljes lezárással érintett időszak idején a Kiss Ernő utcai ingatlanokra a gépkocsival való be- és kihajtás nem lesz lehetséges, ugyanakkor a hatósági járművek (mentők, tűzoltók, rendőrség) közlekedését biztosítják. A kommunális hulladékelszállítás rendje annyiban változik, hogy a Kiss Ernő utca lezárt szakaszán a kukáknak ideiglenes gyűjtőterületet jelölnek ki a II. ütemben a Kiss Ernő utca és a Rippl-Rónai utca északnyugati sarkán, majd a III. ütemben a Kiss Ernő utca és Csillag utca, valamint a Kiss Ernő utca és Dugonics utca sarkán.

A fejlesztés IV. üteme tervezetten június közepén folytatódik majd a Kiss Ernő utca Dugonics utca – Vöröskereszt utca közötti szakaszán.
Hirdetés