12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldA fővárosban már önvezető autók járnak

A fővárosban már önvezető autók járnak

A Szépvölgyi úton működő Aimotive elsőként megkapta az engedélyt, hogy önjáró autókat tesztelhessen a hazai közutakon. Ez azt jelenti, hogy Budapesten bárhol szembejöhet velünk egy robotsofőr által vezetett, szenzorokkal telepakolt jármű – írja az Index.hu. 

A cégnek egy körülbelül tíz autóból álló flottája van, és a saját technológiájuk továbbcsiszolása mellett megrendelőknek is végeznek fejlesztéseket. A kormány nemrég bejelentette, hogy Zalaegerszegen elkezdenek felépíteni egy pályát a robotautók teszteléséhez, aminek nagyon örültek az ilyen technológiákon dolgozó cégek. Az Aimotive azért tartja fontosnak azt, hogy emellett a közúti engedélyt is megkapta, mert így máris elkezdhet tesztelni, amíg a pálya el nem készül, ráadásul valódi utakon, valós körülmények közt próbálhatja ki megoldásait.

Az Aimotive autóiban különleges kiképzésen átment sofőrök ülnek, akik pontosan tudják, hogy egy robotsofőr működése közben mire és miként reagálhatnak, hogyan kell közbeavatkozni. Az engedély egyik alapfeltétele volt, hogy a kormánynál valóban ott is kell ülnie valakinek, nem rohangálhatnak az autók teljesen üresen. A hatóságoknak és az illetékes szerveknek mindig be kell jelenteni, hogy hol tesztelnek, erről részletes dokumentációt kell vezetni. Az Aimotive sajtószóvivője elmondta, hogy ez már a harmadik helyszín, ahol közúton tesztelhetnek, eddig Finnországban és Kaliforniában volt meg az engedélyük. Kaliforniában lényegesen hosszabb volt a folyamat, de az sem volt rettenetesen bonyolult. Ott az első negyvenben benne voltak, akik megkapták az engedély.

A vállalat az önvezető autók szemének kifejlesztésén munkálkodik, a számítógépes látást egészítik ki mesterséges intelligenciával, hogy az autók biztosan minden lényeges objektumot felismerjenek, és megalapozott döntéseket tudjanak hozni arról, hogy merre kell kormányozni, mikor kell fékezni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő