Nobel-díjas agykutató is Pécsre érkezett!

A magas színvonalú kutatói és tudományos munka miatt került Pécsre az a konferencia, amire közel ezren érkeztek, köztük a Nobel-díjas Thomas Südhof, valamint a legfrissebb Agy-díjas kutató, Wolfram Schultz is. A pécsi találkozót csütörtökön nyitották meg a Kodály Központban. 

Óriási érdeklődés övezte a FENS Regional Meeting, azaz az Európai Idegtudományi Társaságok Regionális Találkozóját, ami az idegtudományok legfrissebb felfedezéseire összpontosít, s az ismeretek széles skálájának bemutatása mellett különös hangsúlyt kap a legfrissebb csúcstechnológiák felvonultatása is.

dr. Reglődi Dóra, a Magyar Idegtudományi Társaság elnöke

– Kilencszáz résztvevőt köszönthettek 46 országból, ami hatalmas örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hiszen pár évvel ezelőtt csak beszélgettünk erről a konferenciáról, most pedig itt lehetünk – kezdte köszöntő beszédét dr. Reglődi Dóra, a Magyar Idegtudományi Társaság elnöke és a konferencia tudományos bizottságának elnöke.

A négynapos konferencia hat plenáris előadást, tizennyolc szimpóziumot és három bemutatót tartalmaz. A tudományos programot a FENS Programbizottsága állította össze. 18 szimpóziumot választottak 28 olyan javaslatból, amelyek az idegtudomány minden területére kiterjedtek, különös tekintettel a következő témákra: ideghálózatok, viselkedés, stressz, retina, gerinctelen idegtudomány, kognitív idegtudomány, ischaemia, epilepszia, neurodegeneráció.

Az egybegyűlteket Őri László, Pécs alpolgármestere is köszöntötte.

– Külön öröm ennyi világszerte ismert és elismert kutatót köszönteni, akik most Pécset választották a tanácskozásra. Ez a város mindig is emlékeztet bennünket arra, hogy Pécs a kultúra és az oktatás fellegvára, hiszen itt alapították az országban az első egyetemet, ami még napjainkban is az egyik legnagyobb Magyarországon. De Pécs nemcsak az egyetem miatt fiatalos, élhető és emberközpontú város; a modern tudomány és a művészet is ösztönzőleg hat itt az emberre – mondta Őri László.

A regisztrált résztvevők között Nobel-díjassal és Brain Prize Winner-rel is egy asztalhoz lehet ülni beszélgetni, de a rendezvény része a Touch the Brain Activity is, ami tulajdonképpen agyboncolást takar. Ez azért érdekes, mert sok kutató elméleti munkát végez, emberi agyat nem mindennap foghat a kezében. De a tudományos terület mellett izgalmas és sokrétű szakmai és társadalmi események is szerepelnek a kísérő rendezvények közt: az ÁOK Anatómiai Intézetében a kisgyerekek gumiaggyal játszhatnak. A felnőttek egy különleges NeuroArt kiállítást is megtekinthetnek olyan idegkutatók műveiből, akik hobbiként szobrászkodnak, festenek, illetve olyan művészek alkotásaiból, akiknek idegtudománnyal kapcsolatos műveik vannak.

Az Európai Idegtudományi Társaságok Szövetsége (FENS – Federation of European Neuroscience Societies) 1998-ban alakult az elsőként megtartott Európai Idegtudományi Társaságok Fórumán (Forum of European Neuroscience). A FENS jelenleg 43 európai, országos és független idegtudományi társaságot képvisel, közel 23 ezer taggal.

 

Hirdetés