132 milliárd jut jövőre közfoglalkoztatásra

Az idei 64 milliárd forinttal szemben jövőre mintegy 132 milliárd forintot különít el a költségvetés az országban legalább 200 ezer embernek munkát biztosító közfoglalkoztatási programokra – közölte a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős államtitkára szerdán, Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján.

hirdetés

Papp Károly a zalaegerszegi önkormányzat, a Zala Megyei Kormányhivatal és a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége által szervezett konferenciát megelőzően beszélt arról, hogy mind a 94 hátrányos helyzetű kistérségben – amelyhez egyedi elbírálás alapján még kettő csatlakozik – indítanak közfoglalkoztatási programot, amelyek nyolcórás, egész évre szóló munkalehetőséget biztosítanak.

A kritikák és a szakemberek javaslata alapján változik a közfoglalkoztatási rendszerben – elsősorban a vasúti, közúti, vízügyi és erdészetei területeken – dolgozók munkaideje, így jövőre már nem lesznek négyórás, csak hat- vagy nyolcórás foglalkoztatások.