3,4 százalék lehet az idei német GDP-növekedés

3,4 százalék lehet az idei német GDP-növekedés A német ipari és kereskedelmi szövetség (DIHK) 2,3 százalékról 3,4 százalékra módosította Németország idei gazdaságnövekedésével kapcsolatos várakozását.

A DIHK vezetője szerint a gazdaság minden területére kezd kiterjedni az élénkülés, a hazai kereslet is bővül már némileg a munkanélküliség mérséklődésére. Az idei második negyedévben mintegy 40,3 millióan álltak alkalmazásban, 72 ezerrel, többen mint egy éve. A német központi bank a héten közölte, hogy a német gazdaság az idén várhatóan 3 százalékkal bővül, túlnyomórészt az export felfutásának köszönhetően.

A második negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a német GDP az előző negyedévhez képest, ami az újraegyesítés óta elért legnagyobb növekedés. Hivatalos kormányzati előrejelzés szerint az idén 1,4 százalékkal nő a GDP. A kormány októberben ismerteti új várakozását, de Rainer Brüderle német gazdasági miniszter a múlt héten már azt mondta, hogy az idei növekedés két százalék feletti lesz. Hasonlóan vélekednek a vezető német gazdaságkutató intézetek is.

Hirdetés