3D-s csatornát indít a köztévé

Június 25-én az MTV Zrt.-MTVA elindítja Magyarország első 3D televíziós adását. Az m3D nevű csatorna kísérleti adása a londoni olimpia záró ünnepélyéig, augusztus 12-ig lesz látható – jelentették be sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese a tájékoztatón ismertette: a kísérleti adást egyhetes műszaki bevezetés előzi meg június 18-tól, majd 25-én indul a műsorfolyam. Az m3D csatorna július 1-jéig a MinDig TV ingyenes adásában látható Budapest körzetében, majd július 2-ától a programhoz csatlakozó országos kábeltelevíziós hálózatokon is elérhetővé válik a műsora.

A 3D-s élményhez arra alkalmas televízióra van szükség, ezekből ma mintegy 150 ezer található Magyarországon – hangzott el a tájékoztatón.

Rákay Philip, az MTV Zrt. programigazgatója, az m1, m2 intendánsa elmondta: a kísérleti stádiumban nemcsak sportesemények, hanem ismeretterjesztő és dokumentumfilmek, természetfilmek, valamint koncertek is láthatók majd a műsorban.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés