11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiA férfi kézilabdázókkal már 104 fő nevezhető Londonba - három aranyra számíthatunk

A férfi kézilabdázókkal már 104 fő nevezhető Londonba – három aranyra számíthatunk

Szombaton eldőlt, hogy a férfi kézilabda-válogatott is ott lehet a nyári, londoni olimpián, amelyre így a jelenlegi állás szerint már 104 magyar versenyző nevezhető.

Mocsai Lajos együttese a göteborgi selejtezőtorna második napján második sikerét aratta, s mivel a házigazda svédek is százszázalékosak maradtak, ez a két együttes – függetlenül a vasárnapi zárónap eredményeitől – már biztos kvótás.

Az úszóknál – akárcsak az atlétáknál – speciális a helyzet, amennyiben ebben a két sportágban szintek teljesítése az olimpiai indulás feltétele. Úszásban versenyszámonként legfeljebb két sportolót lehet nevezni a kvalifikációs A szint teljesítése és egyet a B szint elérése esetén, illetve váltóban versenyszámonként és országonként egy staféta indítható.

Hasonló elven alapuló megkötés vonatkozik az atlétákra is, azzal a különbséggel, hogy ott már most lehet tudni, ki milyen számban indul majd. Eltérés továbbá az is, hogy ebben a sportágban három versenyzőt lehet nevezni az A szint teljesítése esetén, míg a B-nél az úszáshoz hasonlóan egyet.

A Magyar Olimpiai Bizottság minimálisan három aranyérmet és összesen tíz dobogós helyet vár, illetve 94 olimpiai pont megszerzését tűzte ki célul Londonban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő