A fogyasztóvédelemben is országos kockázati térképre van szükség

A fogyasztóvédelem területén is országos kockázati térképre van szükség a hatékonyabb preventív munka végzéséhez – mondta Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója az MTI-nek.

hirdetés

A főigazgató szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletnél (PSZÁF) már működő jó gyakorlat mintáját követve a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság esetében is célszerű lenne jogszabályban biztosítani, hogy a fogyasztók széles rétegét érintő problémás területeken bővebb jogkörük legyen. Ilyen például, hogy meghatározott időintervallumon belüli adatszolgáltatásra szólíthassanak fel cégeket.

Az országos kockázati térkép kialakításával megszüntetnék a korábbi évek gyakorlatát, hogy a hatóság csak a kialakult problémára tudott reagálni, ehelyett lehetőség lenne erőteljesebben preventív jelleggel fellépni – tette hozzá a főigazgató.

Elmondta: ha a nagyobb hatáskört biztosító jogosultságot még ez év őszén megkapnák, akkor az év végére kialakítanának a fogyasztóvédelmi kockázati térképet, és használnák a 2012. évi munkában.

A főigazgató emlékeztetett arra, hogy a hatékonyabb munkát segíti a hatóság által indított fogyasztóvédelmi konzultáció is, amelynek eredményét kéthetente összesítik. Augusztus 11-re, a fogyasztóvédelmi stratégia társadalmi vitájának végére már lehet következtetéseket levonni a hazai fogyasztóvédelemről – jelezte. A konzultáció szeptember 31-ei határidején kiderül, hogyan látják a fogyasztók a jövőbeni célokat, az ellenőrzéseket, a prioritásokat, amelyeket a 2012. évi vizsgálati programban megjelenítenek.

Pintér István hangsúlyozta: a fogyasztóvédelemben egyértelműen rendet kell tenni azokon a területeken, ahol évekre visszamenően az ellenőrzésekkor magas volt a kifogásolási arány. Például az elektronikus kereskedelem, a közüzemi szolgáltatások, a panaszbejelentések, a számlázási problémák, az utaztatással egybekötött termékértékesítés területen.

Ez utóbbival kapcsolatban a főigazgató jelezte, hogy nagyon jó szabályozási gyakorlat működik több európai országban is, köztük Ausztriában, amelynek átvételét javasolják. Az utaztatással egybekötött termékértékesítés estén szigorítani kellene az ilyen típusú tevékenység feltételrendszerét, a tevékenységet pedig a helyi kamaránál előzetesen be kellene jelenteni.

A főigazgató úgy értékelte, hogy a vállalkozások és a fogyasztók egyaránt kedvezően fogadják a hatósági szemléletváltást, a jellemzően pozitív hozzáállást, amelynek megjelenítési formája a pozitív lista, és a kidolgozás alatt lévő Fogyasztóbarát Embléma bevezetése. A várhatóan 2012 január elsején induló Fogyasztóbarát Embléma megszerzéséhez a jogszabályban meghatározott kötelezettségen felül nyújtott többlet szolgáltatásra is szükség lesz.

Pintér István beszámolt arról, hogy a határon átnyúló fogyasztóvédelemben jelentős eredményeket értek el. A hatóság még tavaly megkötötte a határ menti országok illetékes szervezeteivel az együttműködési megállapodásokat, amelyek alapján közös ellenőrzésekben vesznek részt, és az ott szerzett tapasztalatokat saját területükön is felhasználják. Például a román határszélen találtak olyan gyógyhatású készítménynek feltüntetett terméket, amely nem megengedett hallucinogén adalékanyagot is tartalmazott. Ennek apropóján ellenőrizték a magyar oldalon is, hogy került-e piacra ez a termék.

A határon átnyúló fogyasztóvédelmet erősíti, hogy az Európai Fogyasztói Központ (EKF) Magyarországon 2011. január 1-jén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz került. Az EKF érdekérvényesítő képességének növekedését mutatja, hogy január óta 3 millió forint értékben sikerült érvényre juttatnia a fogyasztók határon átnyúló érdekeit, ez idő alatt a beadott panaszok száma 60 százalékkal emelkedett.

Pintér István elmondta: a hatóság arra készül, hogy svéd minta alapján még lehetőleg az idén, de legkésőbb jövőre nemzeti termék kosarat állít össze különböző termékkört lefedő minőségi árukból, ezt a negyedévente frissítik. A kosárba csak olyan áruk kerülhetnek szigorú feltételek alapján, amelyek garantáltan biztonságosak, kategóriájukban minőséget képviselnek, ezért vásárlásra ajánlják – mondta a főigazgató.

A főigazgató szólt arról is, hogy az idén várhatóan kiegészül a fogyasztóvédelem állami oktatásának rendszere. Jelenleg az akkreditációs bizottság vizsgálja a NFH és az egri Eszterházy Károly Főiskola által közösen kidolgozott mesterképzésre szóló fogyasztóvédelmi, eredetvédelmi tananyagot. Több egyetem bevonásával pedig lehetőséget teremtenek a fogyasztóvédelemben is a doktori képzésre. A kaposvári egyetemen másoddiplomás fogyasztóvédelmi pedagógusképzést indítanak várhatóan szeptemberben, ezen kívül szerepel a tervekben az érdekképviseletekkel együttműködve egy 8 modulos, e-learning formában elsajátítható tananyag közzététele a hatóság honlapján a vállalkozások számára, hogy elsajátíthassák a fogyasztóvédelmi ismereteket.