A franciák is a bankadó bevezetését tervezik

A franciaországi pénzintézetek legkockázatosabb tevékenységeire jövőre újfajta adót vezet be a francia kormány, amelyből 2011-ben 504 millió euró bevételre számít – mondta a Les Échos című gazdasági napilapban megjelent interjúban Christine Lagarde gazdasági miniszter.

hirdetés

A bankadó mintegy húsz bankot, hitelintézetet és befektetési vállalkozást fog érinteni. A jövő évi 504 millió eurót követően, 2012-ben 555 millió eurós, míg 2013-ban 810 millió eurós többletbevételt jelenthet az állami költségvetésnek – tette hozzá Lagarde.

– Az elv világos: minél kockázatosabb tevékenységet folytat egy bank, annál nagyobb adót fog fizetni – hangsúlyozta a miniszter, kifejtve, hogy a kormányzat a bankoknak a kifejezetten kockázatos tevékenységeit fogja megadóztatni. A bankadó a francia bankok külföldi tevékenységeire, valamint a külföldi bankok franciaországi tevékenységeire is vonatkozni fog.

Az Európai Unió nagyobb tagállami közül már többen bevezettek bankadót vagy jövőre kívánják azt megtenni: Svédországban 2008 óta létezik, s Franciaországon kívül Németországban és Nagy-Britanniában is léteznek hasonló elképzelések.

A bankadó célja között azonban jelentős különbségek mutatkoznak az egyes országokban. Németország Svédországhoz hasonlóan a bankadóból származó bevételekből egy külön alapot hozna létre a jövőbeni pénzügyi válságok kezelésére. Franciaország viszont Nagy-Britanniához hasonlóan a befolyó pluszösszeget nagyrészt a költségvetési hiány leszorítására fordítaná.

– Nem egy (állami) bevételt növelő intézkedésről van szó, hanem egy olyan elképzelésről, amellyel a pénzintézeteket arra ösztönözzük, hogy jobban ellenőrizzék a kockázatvállalásaikat – mutatott rá Lagarde. Hozzátette, hogy a bankadón kívül évente 90 millió euróval kívánja növelni a pénzintézetek hozzájárulását a garancialapokhoz.

Ezenkívül az ellenőrzési intézkedések költségei további 125 millió eurós bevételt hoznak. A francia bankok ugyanis kötelesek kifizetni a saját szupervíziójuk költségét. “Összességben tehát – 2013-ra – egymilliárd eurós pluszbevétellel számolunk a bankoktól” – mondta a francia miniszter.