“A házaspárok helyett a kommunista vezetőket tiltsák ki a Házból”

A Jobbik szerint a házaspárok Országgyűlésből való kitiltása helyett a volt kommunista rendszer vezetőit kellene végleg száműzni a politika világából. Dúró Dóra, a párt szóvivője és országgyűlési képviselője Lázár János pénteki bejelentésére reagált.

A Fidesz frakcióvezetője akkor azt közölte: a képviselők jogállásával kapcsolatos módosítással várhatóan megtiltják, hogy egy házaspár mindét tagja parlamenti képviselő lehessen. A jobbikos politikus szerint a nagyobbik kormánypárt ezen lépése egyértelműen ellene, illetve férje, a szintén a Jobbik padsoraiban ülő Novák Előd ellen irányul.

Dúró Dóra alkotmányellenesnek nevezte a készülő tiltást, mivel az szerinte olyan diszkriminációt jelent a házasság intézménye ellen, amit még a készülő új alaptörvény alapján sem lehet megtenni.

Kiemelte: a képviselői összeférhetetlenségi szabályok kérdése a Jobbiknak köszönhetően került a politika napirendjére, ám a kormánypártok most mégis meghátrálni látszanak az országgyűlési és önkormányzati képviselőség szétválasztásától.

A Jobbik szóvivője szerint ezt támasztja alá Kovács Péter fideszes honatya pénteken, az Országgyűlésben elmondott felszólalása is, amelyben a főváros XVI. kerületének polgármestere megélhetési politikusoknak nevezte azokat, akik kizárólag parlamenti mandátumok után kapják fizetésüket. Dúró Dóra azt kérdezte: ezek alapján megélhetési politikusként kellene-e tekinteni a szintén fideszes képviselő Horváth János korelnökre, vagy Wittner Mária szabadságharcosra is.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: pártja szerint inkább azon kormánypárti politikusok ellen kellene fellépni, akik az elmúlt hetekben sorozatosan buktak le törvénytelen, kettős költségtérítés felvételével, illetve azokkal szemben, akik pozícióhalmozásuk miatt nem tudják teljesíteni feladatukat. Dúró Dóra utóbbira példaként említette az általa “az álláshalmozás supermanjének” nevezett Kósa Lajost, Debrecen fideszes polgármesterét és országgyűlési képviselőjét, aki – mint mondta – tagsága ellenére tavaly november óta nem vett részt a parlament önkormányzati bizottságának ülésén.

Hirdetés

Comments are closed.