6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiA Jobbik szigorítaná a képviselőkre vonatkozó szabályokat

A Jobbik szigorítaná a képviselőkre vonatkozó szabályokat

A Jobbik elsősorban a nyáron benyújtott – gazdasági, szimbolikus és a képviselői munkavégzés szabályait szigorító – javaslatainak elfogadását várja az Országgyűlés őszi ülésszakától.

A párt a parlament tekintélyének helyreállítása érdekében büntetné az ülésektől távol maradó képviselőket, megtiltaná a bizottsági helyettesítéseket és a politikusok álláshalmozását. Dúró Dóra szóvivő elmondta: a kormánypártok május óta egyetlen ellenzéki javaslatot sem vettek napirendre, a Jobbik indítványainak némelyikét azonban szinte változtatás nélkül benyújtották. Ezért – folytatta – akkor is bíznak elképzeléseik sikerében, ha a Fidesz-KDNP presztízsokokból továbbra sem támogatja az ellenzék által beterjesztett indítványok megtárgyalását.

Dúró Dóra hangsúlyozta, hogy a Jobbik-frakció tagjai az elmúlt hetekben is számos javaslatot nyújtottak be. Az előterjesztéseket ismertetve elmondta: a parlament tekintélyének visszaszerzése érdekében módosítanák a házszabályt, megtiltva hogy a képviselőket frakciótársaik helyettesítsék a bizottsági üléseken. A politikai álláshalmozás tilalmának – a Jobbikban már létező – szabályát kiterjesztenék minden országgyűlési képviselőre, akik így a jövőben nem lehetnének polgármesterek, alpolgármesterek, megyei, fővárosi és helyi önkormányzati képviselők, valamint önkormányzati bizottság tagjai.

Terveik között említette azt is, hogy a képviselők legalább egyharmadának jelenlétéhez kötnék a parlament ülésezését, és akár fizetéscsökkentéssel is sújtanák a plenáris ülésektől távol maradó honatyákat.

Dúró Dóra elmondta: pártja az alkotmány módosítását javasolja azért, hogy az 1990 májusát megelőzően állami vezetőként, az állampárt magas rangú tisztségviselőjeként vagy bármely erőszakszervezet vezető beosztású tisztjeként dolgozók a továbbiakban ne folytathassanak politikai tevékenységet, ne lehessenek vezető beosztású kormánytisztviselők, köztisztviselők és közalkalmazottak, bírósági és ügyészségi elöljárók.

Szimbolikusnak nevezte a volt állampárti vezetők nyugdíjának csökkentését, illetve az egyes közterületek átnevezését kezdeményező javaslatukat is. Az utóbbi alapján a Moszkva teret újból Széll Kálmán térnek, a Roosevelt teret pedig Széchenyi István térnek hívnák.

A Jobbik kötelezővé tenné a hittan és erkölcstan oktatását, határozati javaslatot fogadtatna el az Országgyűléssel a városligeti Regnum Marianum templom újraépítéséről, és ugyancsak határozati javaslatot sürget a magyar katonák Afganisztánból történő hazahívásáról.

A párt gazdasági tárgyú javaslatai között szerepel a regisztrációs adó eltörlése és az ingatlanbérbeadás terheinek csökkentése.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő