A kettős állampolgárságról is beszélt Orbán a Die Weltnek

A parlament által elfogadott állampolgársági törvényre a diszkrimináció megszüntetése érdekében volt szükség – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Die Welt című német lap vasárnapi számában megjelent interjújában.

hirdetés

A magyar miniszterelnök a német konzervatív újság főszerkesztőjének, Thomas Schmidnek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy kettős állampolgárság mindenütt létezik a Kárpát-medencében. “Ha egy szlovák, aki Magyarországon él, szlovák állampolgárságot akart, semmi nem állt az útjába” – utalt rá a kormányfő, hozzáfűzve, hogy ugyan ez vonatkozik a Magyarországon élő románokra, vagy szerbekre és horvátokra is.

Csak egy ország, mégpedig Magyarország nem oldotta meg ezt a problémát eddig, most ezen változtattunk – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzáfűzte, hogy az így szerzett magyar állampolgárság nem jelenti választói jog biztosítását is.

A szlovák reagálással, illetve azzal kapcsolatosan, hogy a Szlovákiában élő magyarok automatikusan elveszítik szlovák állampolgárságukat, Orbán Viktor emlékeztetett: az új szlovák miniszterelnökkel, Iveta Radicovával megállapodott abban, hogy ismét felveszi a munkát az a közös kormánybizottság, amelynek keretében tisztázni lehet ezeket a kérdéseket, illetve javaslatokat terjeszthetnek elő a megoldásra. “Egy éven belül visszatérünk a kérdésre” – jelentette ki a miniszterelnök.

Arra a kérdésre, hogy a külföldiek számára érvényben lévő magyarországi földvásárlási tilalom miként egyeztethető össze az Európai Unió nyitottságának szellemével, a kormányfő azt mondta: Magyarországnak olyan szerződése van az unióval, amely nem engedélyezi a külföldiek magyarországi földszerzését. A törvény alapjául az a tény szolgál, hogy vannak olyan országok – köztük Magyarország -, amelyekben a föld jóval olcsóbb, mint más államokban. “Amennyiben az árak ezen a piacon egységesek lennének, lehetőség nyílna e szabályozás megváltoztatására” – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, “Üdvözöljük, ha külföldiek Magyarországon cégeket alapítanak”. Ennek kapcsán utalt arra, hogy az európai vállalatok új technológiákat hoznak az országba, ami – mint rámutatott- “jóval olcsóbb annál, mintha a szóban forgó technológiákat nekünk kellene kifejleszteni”. Kiemelte azt is, hogy a külföldi vállalatok egyben munkahelyeket teremtenek. “Örömmel várjuk a német vállalatokat is” – fűzte hozzá.