A magyar fiatalok nem értik a demokrácia lényegét

A magyar fiatalok nincsenek tisztában a demokrácia lényegével, és nem vesznek részt aktívan a működtetésében, illetve közösségük alakításában – állapította meg az Aktív Állampolgárság Alapítvány megbízásából készült vizsgálat, amelyet csütörtökön ismertettek a sajtóval Budapesten.

hirdetés

Az eredmények nemcsak az európai átlagtól, hanem sok esetben a volt szocialista országok értékeitől is elmaradnak. A magyar fiatalok körében állandósulni látszik a politikából való kiábrándultság, bizalmatlanok a politikusokkal és általánosságban véve az állami intézményekkel és szereplőkkel szemben, de igénylik, hogy elmondhassák véleményüket.

A Tárki-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ több nemzetközi és magyar adatbázist, valamint kutatást elemzett 2009-ig bezárólag, és ezek alapján arra a következtetésre jutott összefoglalójában, hogy a magyar fiatalok politikai és társadalmi aktivitása nemzetközi összehasonlításban alacsony.

Kevés az információ arról, hogy a magyar fiataloknak milyen állampolgári ismereteik vannak – áll az összefoglalóban. A 14 évesek intenzív nemzetközi vizsgálatát utoljára ugyanis 1999-ben végezték, a 2009-es utánkövető vizsgálatban Magyarország nem vett részt. A korábbi eredmények alapján a tanulmány megállapította, hogy a fiatalok a nemzetközi átlaghoz képest kifejezetten rosszul teljesítettek a demokrácia működését firtató kérdéseknél és az olyan értelmező feladatokban, amelyek a téma továbbgondolását kívánták.

Több kutatás is megerősítette, hogy a magyar diákok nem képesek a demokrácia lényegének megragadására, a középiskolások gondolkodásában jól megfér egymás mellett a vezérelv és az erőszakelv: többségük szerint szükség van egy olyan pártra, amely, “ha kell, oda is üt” – áll az elemzésben, hozzátéve: erős előítéletek figyelhetők meg a kisebbségekkel, elsősorban a romákkal, a románokkal és a zsidókkal szemben.