A magyarellenesség az ökumenikus találkozó fő témája

Ökumenikus találkozót tartanak szombaton Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban, melynek fő témája a Kárpát-medencében tapasztalható magyarellenesség lesz.

A III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozót Advent a Hargitán – Advent Európában címmel Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke szervezi.

A magyar történelmi egyházak, a határon túli nemzeti közösségek képviselői felszólalásaikban és imádságban emelik fel szavukat a délután négy órakor kezdődő találkozón az aggasztó méreteket öltött magyarellenesség valamennyi formája és megnyilatkozása ellen – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

„Miként a rendszerváltozás kezdetét követő két évtized során több esetben, azonképp az utóbbi időben ismét felerősödött a tömény magyarellenesség szerte a Kárpát-medencében, mely immár nem korlátozódik csupán a nyelvi jogsérelmek körére, hanem a társadalmi, kisebbségi élet minden területére kiterjed, és nem egyszer durva magyarellenes megnyilvánulásokba, sőt erőszakos cselekményekbe torkollik” – áll a dokumentumban.

Az első Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozót 2009-ben, Tőkés László és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök kezdeményezésére tartották Szegeden.

A második találkozó helyszíne Marosvásárhely volt 2010-ben.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés