A monetáris tanács nem tárgyalt az alapkamatról

Ülésezési rendjének megfelelően az MNB monetáris tanácsa nem tárgyalt a jegybanki alapkamatról, a testület keddi ülésén áttekintette a gazdasági, pénzügyi folyamatokat, és ismét leszögezte, hogy a monetáris politika a gazdasági környezet kiszámíthatóságának fenntartásával, az árstabilitás biztosításával és a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzésével tud hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez – közölte honlapján a jegybank.

Megjegyezték, hogy az elmúlt hetekben a magyar pénzügyi eszközök iránti bizalom jelentős mértékben csökkent, ami a kockázati felárak emelkedésében és a forint árfolyamának gyors leértékelődésében tükröződött. A folyamatokat alapvetően a magyar gazdaságpolitika alakulását és a nemzetközi szervezetekkel történő tárgyalások kimenetelét övező bizonytalanság vezérelte.

A monetáris tanács üdvözli a kormány határozott szándékát a nemzetközi szervezetekkel történő megállapodás gyors megkötésére, amelynek kinyilvánítására a piac pozitívan reagált. A tanács azt is hangsúlyozza, hogy a magyar bankrendszer tőkehelyzete és likviditási pozíciója kellően stabil.

Felhívták a figyelmet arra is: az árfolyam tartós gyengülése növeli a gazdasági szereplők mérlegkiigazítási kényszerét, rontja a reálgazdasági és inflációs kilátásokat, valamint zavarokat okozhat a pénzügyi piacok és a bankrendszer működésében.

A monetáris politika a gazdasági környezet kiszámíthatóságának fenntartásával, az árstabilitás biztosításával és a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzésével tud hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez. A monetáris tanács szükség esetén kész a rendelkezésére álló eszközöket a fenti célok érdekében alkalmazni – áll a közleményben.

A következő kamatdöntő ülés január 24-én lesz.

Bár voltak, a rendkívüli kamatemelés melletti várakozások, az MTI által hétfőn megkérdezett banki elemzők nem tartották valószínűnek a monetáris tanács soron kívüli lépését. Azt mondták: a piaci folyamatok jelenleg nem indokolnak rendkívüli emelést a jegybanktól, miután kicsit javult a piaci hangulat, enyhült a nyomás a forinton. A két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen 50 bázispontos emelést tartottak a legvalószínűbbnek, de hangsúlyozták, hogy továbbra is óriási a bizonytalanság a piacon.

Legutóbb tavaly december 20-án tárgyalt a monetáris tanács az alapkamatról; két javaslatot vitattak meg, 50 és 25 bázispontos emelést, végül a tagok jelentős többsége szavazott az 50 bázispontos szigorításra, ezzel 7 százalékra nőtt a jegybanki alapkamat.

Hirdetés