5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiA Pénzügyminisztériumból irányították a telekcserét?

A Pénzügyminisztériumból irányították a telekcserét?

Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint egyértelműen megállapítható, hogy a Pénzügyminisztériumból irányították a törvénytelen sukorói telekcserét.

A fideszes országgyűlési képviselő Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: minden kétséget kizáróan kiderült, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tudott arról, hogy csak a jogszabályok megszegésével bonyolítható le az említett ügylet.

A befektetők egyik fő kérése ugyanis az volt a kormányhoz, illetve a miniszterelnökhöz, hogy a Velencei-tó partján lévő telket csere útján szerezzék meg, kizárva ezzel a nyilvános pályáztatást és a versenytársakat – fűzte hozzá.

Állításait Budai Gyula a Pénzügyminisztérium belső levelezésére, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) elektronikus iktatására, valamint Joav Blum, a Sukoróra tervezett kaszinóberuházás egyik befektetőjének jogi képviseletét ellátó Bárd Károly levelezésére alapozta, amelyeket elmondása alapján szeptember 8-án át is adtak az ügyészségnek.

Ezen dokumentumok alapján világosan látszik, hogy a telekcserére vonatkozó iratokat a Pénzügyminisztériumba adták be, és Tátrai Miklós, az MNV akkori vezérigazgatója később onnan kapta az erre vonatkozó utasításokat – hangsúlyozta a kormányfő megbízottja. A politikus szerint ezt a szabálytalan eljárást egy kézzel írt, a sukorói telkek helyrajzi számát tartalmazó levél is bizonyítja, amelyet Árvai Csaba pénzügyminisztériumi főosztályvezető küldött Váry Andrásnak, az MNV igazgatójának.

Budai Gyula szerint szintén a Pénzügyminisztérium irányító szerepét támasztja alá az a levél is, amelyet Bárd Károly címzett Tátrai Miklósnak. Joav Blum ügyvédjének levelezése megdönti továbbá Bajnai Gordon volt kormányfő azon állítását is, hogy ő semmiről se tudott volna, hiszen Bárd Károly levelében úgy fogalmaz, hogy Bajnai Gordon „már kezdettől fogva ismeri a projektet” és korábban is találkozott Ronald S. Lauder üzletemberrel – fejtette ki.

A miniszterelnöki megbízott kiemelte: Árvai Csaba a vagyonkezelőhöz küldött levelében arról is ír, hogy a kaszinóberuházás befektetői szeretnék elkerülni a nyilvános versenyeztetést, vagyis cserét szeretnének. Budai szerint Gyurcsány Ferencnek tudnia kellett volna arról, hogy ez csak a jogszabályok megszegésével történhetett, de a volt kormányfő elfogadta Tátrai Miklós ellenkező tartalmú felvilágosítását a befektetőkkel tartott 2008. május 21-i találkozón. A fideszes képviselő szerint Gyurcsány Ferenc így hivatali helyzetével visszaélve döntött ebben a kérdésben, esetleges büntetőjogi felelősségének megállapítása pedig az ügyészség feladata lesz.

A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta nyomoz ismeretlen tettes ellen a King’s City kaszinóberuházáshoz köthető sukorói, albertirsai és pilisi ingatlanok cseréje ügyében.

A nyomozás során Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök is tanúvallomást tettek. Az eljárás jelenlegi adatai szerint Császy Zsolt, az MNV akkori értékesítési igazgatója és Tátrai Miklós olyan szerződést hagyott jóvá, amelynek teljesülése esetén az államot 1 milliárd 327 millió forint vagyonvesztés éri. Az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is vizsgálatot folytat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő