A rendvédelmi szakszervezetek megvédik a jogaikért tüntetőket

A rendvédelmi szakszervezetek megvédik a jogaikért tüntetőket, és minden segítséget megadnak azoknak, akiket “retorzió” ér a demonstrációkon való részvétel miatt – mondta a hétvégi rendvédelmi tüntetések főszervezője hétfőn az MTI-nek.

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke egyelőre nem tudott felvilágosítást adni arról, hogy a fővárosban szombaton történtek miatt hány kollégája ellen indulnak eljárások és azok milyen jellegűek. Sajtóhírek szerint a rendvédelmi dolgozók demonstrációján sok tűzoltó egyenruhában, illetve bevetési ruhában vett részt, az Andrássy úton füstbombákat, hanggránátokat, petárdákat dobáltak, tűzcsapokat nyitottak ki, és történtek hasonló események a Parlament közelében is.

A rendőrség a honlapján szombat este azt közölte, hogy történtek jogsértések, melyek elemzése és az elkövetők elleni feljelentések elkészítése még folyamatban van. A rendezvényt a rendőrség dokumentálta, így ha valaki az eseményen tanúsított magatartásával jogsértést követett el, azzal szemben a megfelelő eljárást kezdeményezni fogják.

Hétfőn a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI kérdésére annyit közölt, hogy a jogsértések vizsgálata még folyamatban van.

Kónya Péter az egyenruhában demonstrálókkal kapcsolatban elmondta: egy belügyminiszteri állásfoglalás alapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) utasításban tiltotta meg, hogy egyenruhát viseljenek a tüntetésen. Ez alapján nem zárható ki, hogy fegyelmi eljárások indulnak. Ennek alapja lehet az a tavalyi országgyűlési választások előtt nem sokkal, Lázár János fideszes – akkor még ellenzéki – képviselő javaslatára a kormánypárti képviselők támogató szavazataival elfogadott szabályozás, mely parancsnoki döntéstől tette függővé, hogy viselhetnek-e a rendvédelmi szféra dolgozói egyenruhát a tüntetéseken.

Az MSZP-SZDSZ-kormányok idején még számos demonstráción vehettek részt a rendvédelmi dolgozók egyenruhában – emlékeztetett a szakszervezeti vezető. A hétvégi eseményekkel kapcsolatban hozzátette: tudomása szerint több tűzoltóparancsnok, illetve polgármester engedélyt adott a tűzoltóknak az egyenruhában történő demonstrálásra.

A tűzcsapok megnyitásával, füstbombákkal, hanggránátokkal kapcsolatban Kónya Péter korábbi nyilatkozatait megismételve azt mondta: ha a tűzoltó füstöt lát, oltani kezd, a tűzcsapok rendszeres ellenőrzése egyébként is állampolgári érdek, az pedig csak véletlen egybeesés lehet, ha ez éppen a demonstráció idejére esett.

A hétvégi rendvédelmi tüntetések főszervezője elmondta: demonstráció közben a rendőrség közölte vele, hogy észlelt szabálysértéseket, és felszólította, hogy akadályozza meg azokat. Ekkor Kónya Péter – elmondása szerint – a tűzoltó-szakszervezet vezetőjéhez fordult, aki biztosította arról, hogy szükség esetén lépni fog.

Kónya Péter hangsúlyozta, hogy a jogi – és ha szükséges, anyagi – segítséget is nyújtanak azoknak a kollégáiknak, akiket retorziók érnek a hétvégi tüntetéseken való részvétel miatt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés