A tettes jelentette be, hogy lelőtt két embert Győrben

A győri vendéglátóhely tulajdonosa értesítette a rendőrséget arról, hogy lelőtt két embert – közölte a megyei főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Kocsis Tünde elmondta, a férfi – aki nem tanúsított ellenállást, amikor a helyszínről előállították – a 112-es segélyhívón tett bejelentést.

A szóvivő korábbi tájékoztatása szerint egy presszó tulajdonosa engedéllyel tartott sörétes puskájával lőtt meg két, vele vitatkozó embert, a sérültek életét a mentők egy órás helyszíni küzdelemmel sem tudták megmenteni.

Kocsis Tünde elmondta, hogy a Bercsényi-ligeti vendéglátóhely 30 év körüli tulajdonosa régebb óta haragos viszonyban volt vele egykorú áldozataival. Utóbbiak egy társasággal szombat este a vendéglátóhelyen szórakoztak. Az éjszakába nyúló mulatozás végén, hajnalban a tulajdonos kitette az utcára a társaság néhány, hangoskodó tagját.

A két későbbi áldozat emiatt délelőtt 11 óra tájban visszament “felelősségre vonni” a presszóst, aki vita után az utcán adott le rájuk egy-egy lövést – tette hozzá a szóvivő.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés