Abbahagyja a tömeges vagyonosodási vizsgálatokat az APEH

Befejezi a tömeges vagyonosodási vizsgálatokat az APEH, a folyamatban lévő ügyeket még lezárják az adóellenőrök, ám újabb vizsgálatokat nem indít kampányszerűen az adóhatóság – írta a Napi Gazdaság hétfői számában.

hirdetés

A vagyonosodási vizsgálatok azelőtt sem voltak ismeretlenek, mielőtt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök megrendelt a hatóságtól éves szinten tízezret, csak korábban évente mindössze néhány százat végeztek, vélhetően erre a szintre tér majd vissza a hivatal. A lap emlékeztet arra, hogy a vagyonosodási vizsgálatokat számos kritika érte. Az ellenőrzések során ugyanis – mivel a megrendelt esetszámot tartani kellett – olyan személyeket is vizsgálat alá vontak, akik semmilyen csalást nem követtek el.

Emellett az adóhatóság technikái sem voltak népszerűek, nem fogadták el például a készpénzes, csak a bankszámlás ügyleteket, de vitás volt a hatóság elképzelése arról is, hogy adott életvitelt mekkora összegből lehet fenntartani.

Ezzel együtt az ellenőrzések javították az adómorált. Míg 2005-2008-ban az átlagjövedelem 1,59 millió forintról 1,88 millió forintra nőtt – 1,9 milliós csúccsal 2007-ben -, azok körében, akik átestek a vizsgálaton, az átlagjövedelem 2,6 millió forintról – 3,88 milliós 2007-es csúccsal – 3,3 millió forintra emelkedett – írta a Napi Gazdaság.

Az idén kifejezetten szja-t érintően 1.504 ellenőrzés zárult le, ezek 80 százaléka végződött megállapítással. Összesen 15,1 milliárd forint nettó adókülönbözetet tártak fel a revizorok, a befejezett ellenőrzések 30 százaléka, a feltárt adókülönbözetnek pedig fele a közép-magyarországi régióhoz kapcsolódik.