Áfa-visszatérítés és zárszámadás a napirenden a Parlamentben

Gazdasági tárgyú törvények uralják a parlament jövő heti kétnapos ülésének napirendjét: a képviselők akár már hétfőn dönthetnek arról, hogy a vállalkozások miként igényelhetik vissza azt az összesen 250 milliárd forint forgalmi adót, ami az Európai Unió bíróságának döntése miatt jár nekik. Kedden a tavalyi zárszámadást tárgyalja az Országgyűlés.

Az Európai Unió bíróságának július végén kihirdetett ítélete szerint nincs összhangban az uniós joggal a magyar áfaszabályozásnak az a része, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítést. A döntés miatt az államnak idén mintegy 250 milliárd forint áfát kell visszafizetnie a vállalkozásoknak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium angol nyelvű, a Széll Kálmán-terv frissítéseként megjelent tájékoztatója szerint a visszatérítést nem a költségvetés részeként, hanem egyéb állami eszközökből finanszírozzák, a tárca azonban eddig nem közölte, hogy miből.

Mindenesetre Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken benyújtott törvényjavaslata hatályon kívül helyezi az áfatörvény kifogásolt passzusát, és rendelkezik az eddig visszatartott forgalmi adó kifizetéséről. Az indítvány szerint a vállalkozások október 20-ig kérelmet nyújthatnak be ennek érdekében, illetve későbbi áfa-bevallásukban visszaigényelhetik a nekik járó összeget.

A Ház – a kormány kérésére, a házszabálytól eltérve – akár szavazhat is az előterjesztésről, de a javaslatot a házszabálytól eltéréshez szükséges négyötödös többség hiányában is megtárgyalják, ebben az esetben viszont még nem döntenek róla a képviselők.

Ugyancsak megvitatja a parlament az államháztartási törvény módosításáról szóló indítványt. Matolcsy György ebben azt kezdeményezte, hogy a jelenlegi minimum 45 helyett csak 30 napnak kelljen eltelnie az adótörvények kihirdetése és hatályba lépése között.

Az Országgyűlés napirendjén jelenleg egy adóemelésre vonatkozó kormányjavaslat szerepel, amelynek elfogadásával november 1-jétől 13 forinttal emelkedne a gázolaj jövedéki adója, nőne az alkoholos és a dohánytermékek jövedéki adója, valamint a játékadó. A mostani szabályok szerint ahhoz, hogy a jövedékiadó-emelés november 1-jén hatályba lépjen, legkésőbb e hét végén ki kellett volna hirdetni a törvényt, ám a Ház hétfőn még csak az előterjesztéshez érkezett módosító javaslatokról határoz, a zárószavazást egy héttel később tarthatják.

A parlament elé kerül hétfőn a távhőszolgáltatásról és az árak megállapításáról szóló fejlesztési minisztériumi előterjesztés. Ennek lényege egy új támogatási rendszer kiépítése, amely a termelők helyett a hőszolgáltatókat támogatná. A kormány sürgős tárgyalást kért az előterjesztésről, hogy az október 1-jén, a távhő hatósági árának megállapításával együtt hatályba léphessen.

A hét első napján dönt a Ház a katasztrófavédelmi törvény módosításáról. Pintér Sándor belügyminiszter javaslatának elfogadásával állami kézbe kerülhetnek a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok.

A keddi ülésnap a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat megtárgyalásával kezdődik. A zárszámadási vitában a nemzetgazdasági miniszter expozéja után előbb Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, majd a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadói ismertetik véleményüket. A frakciók vezérszónokainak felszólalása után az általános vitát megszakítják, és csak a nyugdíjba vonuló bírák pótlását elősegítő fideszes indítvány megtárgyalása után fejezik be.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés