5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiAjka nem Kolontárral akarja megfizettetni a költségeit

Ajka nem Kolontárral akarja megfizettetni a költségeit

Az ajkai önkormányzat nem Kolontárral kívánja megfizettetni az iszapkatasztrófa során felmerült költségeit, már csak azért sem, mert a jogszabályok alapján a katasztrófákkal kapcsolatos költségeket az állam viseli; Schwartz Béla, a város szocialista polgármestere ezt kedden, közleményben tudatta az MTI-vel.

Az ajkai polgármester Tili Károly kolontári polgármester előző napi nyilatkozatára reagált, amelyben a kolontári vezető „elképesztőnek és félelmetesnek” nevezte, hogy az ajkai vezetés 26 millió forintot követel tőlük a város költségeinek megtérítéseként.

Tili Károly független polgármester az MTI-nek hétfőn úgy nyilatkozott, hogy Ajka csak a betegellátásért – a maró lúgtól sérültek kezeléséért – 21 millió forintot számlázna a községnek, de a falu kitelepítettjeinek elszállásolásáért is csaknem 5 milliót kérnének. A kolontári polgármester szerint az ajkai kórháznak térségi ellátási kötelezettsége van, ezért a bajba jutottak kezeléséért való fizetés követelése felfoghatatlan a számára.

Schwartz Béla keddi közleményében emlékeztet arra, hogy október 21-én tartottak egy megbeszélést a devecseri polgármesteri hivatalban – jelen volt Kolontár körjegyzője, Szarka Gyula is -, s „ott esett szó arról, hogyan tud Ajka önkormányzata a katasztrófával kapcsolatban felmerült költségei fedezetéhez hozzájutni”.

Az ajkai polgármester szerint ekkor hangzott el a katasztrófavédelem részéről az a javaslat: „mivel Ajka közvetlenül nem pályázhat a vis maior és a kármentesítési alapokhoz, ezt tegyék meg helyette is az érintett települések”. Schwartz Béla szerint „szó nincs tehát arról, hogy akár Kolontárnak, akár Devecsernek a saját költségvetése terhére kellene bármit is kifizetnie Ajka részére, már csak azért sem, mert a jogszabályok alapján a katasztrófákkal kapcsolatos költségeket az állam viseli”.

Ez utóbbi miatt kellett felszámolnunk a kórházi ellátás költségeit is – olvasható az ajkai polgármester közleményében. Mint hozzátette, „értetlenül állnak” a kolontári és a devecseri polgármester felháborodása előtt, annál is inkább, mert „Ajka az első perctől kezdve minden segítséget megadott a károsult településeknek”. „A történtek után Ajka nem tart igényt Kolontár közreműködésére, levelünket visszavonjuk, költségeink megtérítésére más utat kívánunk választani” – szögezte le közleményében Schwartz Béla.

Toldi Tamás (Fidesz-KDNP), Devecser polgármestere úgy nyilatkozott az MTI tudósítójának, hogy ők nem kaptak ilyen tartalmú levelet, de tud a kolontári önkormányzatnak küldött ajkai követelésről, s azt ő is felháborítónak tartja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő