Alsóörs: golyózápor volt – állítja az áldozat apja

A helyszínen lévő rokonok és barátok beszámolója alapján az Alsóörsön halálos lövést kapó főiskolás fiú apja az MTI tudósítójának azt mondta: golyózápor zúdult arra az autóra, amelyben a fia is ült. Németh István elmondta: fia egy baráti társasággal nyaralt a Balatonnál.

hirdetés

Miután hajnalban egy szórakozóhelyről távoztak, két helyen is megállították őket a rendőrök rutinellenőrzésre. A család tagjai azonban egyöntetűen kijelentették: semmilyen előzménye nem volt a lövöldözésnek, sem közvetlenül a tragédia előtt, sem korábban.

Németh Istán, a lelőtt fiú apja otthonukban, a Zala megyei Alibánfán, könnyekkel küszködve elmondta: dolgozott, amikor hajnalban fiának barátai – akikkel együtt nyaralt Balatonudvardiban – felhívták a tragédia hírével. Azonnal a helyszínre ment, de a rendőrök őt sem engedték közel, hivatalos tájékoztatást pedig délutánig sem kapott a történtekről.

Hozzátette, hogy időközben hazaérkeztek Zalába annak a rokoni, baráti társaságnak a tagjai, amellyel együtt volt a fia a Balatonnál. Tőlük úgy értesült, hogy miután hajnalban egy szórakozóhelyről távoztak, két helyen is megállították őket a rendőrök rutinellenőrzésre.

Amikor Alsóörsre értek, az autót vezető fiatal kiszállt a kocsiból, és kérte a mellette ülő barátnőjét, hogy vegye elő a papírokat. Ahogy a rendőr a kocsi bal oldalán hátrament a gumikat ellenőrizni, váratlanul dördült el a fegyver. A 29 éves rendőr és a 21 éves fiú akkor kapott halálos lövéseket. “Golyózápor volt” – mondta az édesapa.

A gépkocsit vezető férfi barátnője a lövésektől beszakadó szélvédő üvegszilánkjai miatt sérült meg, a hátul ülő fiatalemberből pedig tudomása szerint több lövedéket is kioperáltak – tette hozzá.

N. Ádám öccse az MTI-nek azt mondta: szintén ott volt Balatonudvardiban, de a lövések idején a nyaralóban tartózkodott, és csak az után ment a tragédia színhelyére, hogy őt is felhívták. A történtekről a kocsiban ülő barátai, rokonai sem tudtak semmit mondani, mert sokkot kaptak. Ugyanezt erősítette meg Németh István nővére is, aki a szomszédjukban él; az ő keresztfia vezette a gépkocsit.

A család tagjai egyöntetűen kijelentették: semmilyen előzménye nem volt a lövöldözésnek, sem közvetlenül a tragédia előtt, sem korábban. A társaság tagjai mind kulturált viselkedésű fiatalok, soha nem volt senkivel összetűzésük, ezért is érthetetlen a váratlan tragédia.